Pedig egykor nagyon is fényesnek ígérkezett.

Az élet, a versenyzés kegyetlen. 25 esztendősen nem búcsúztatót kellene írnunk e nagyszerű fiatalemberről, hanem esélyesként emlegetnünk arra, hogy a Ferrari versenyzője legyen. Mert mindig is ez volt a célja, ezért küzdött.

Még azon a borzalmas emlékű Japán Nagydíjon is. A balesetéről készült rideg jelentés azt mondja, hibázott. De hány és hány ennél nagyobb hibát láttunk már következmények nélkül? Valójában nem tett mást, mint amit egy jó versenyzőnek tennie kell: szívből versenyzett, bátran küzdött a sikerért.

„Ez emlékeztet minket arra, hogy a versenyzés nagyon veszélyes. Mindannyian azért vagyunk itt, hogy végezzük a munkánkat, és készek vagyunk kockázatot vállalni. De hibáznunk nem lehet” – nyilatkozta a jó barát, Fernando Alonso.

Harcolni a legvégsőkig. Jules Bianchi ezt tette a pályán és azon kívül is. Küzdött, mint azon a csodálatos monacói futamon, mellyel örökre beírta nevét a sportág történetébe. Bajnokként harcolt, nemcsak önmagáért, a Marussiáért is, és bár csak két pontot kapott érte, így is kivívta az emberek elismerését. S nem mellesleg kaput nyitott a jövő felé – mégpedig saját csapatának, amely ezen csodaszámba menő eredmény nélkül aligha lenne most ott a rajtrácson.

Neki is ott lenne a helye. Hogy bizonyíthassa, a Ferrari elnökének, Luca di Montezemolónak igaza volt, amikor azt mondta: „Ez a fiú közénk született, és a jövő versenyzőjeként gondolunk rá. Ha lenne harmadik autónk, őt ültetnénk be, és tökéletes választás lenne a jövőre nézve.”

Az esélyt viszont már nem kapta meg.

A szörnyű baleset óta óhatatlanul is itt visszhangzanak a fejünkben a francia tehetség szavai, melyeket a fekete szuzukai hétvége csütörtöki sajtótájékoztatóján, három nappal a tragédia előtt mondott. „Természetesen úgy érzem, felkészültem a Ferrari hívására. Azóta erre a lehetőségre várok, mióta csatlakoztam a versenyzői akadémiájukhoz, még a 2009-es évben. Majdnem két teljes szezont futottam a Forma–1-ben, úgy érzem, sikerült tapasztalatot gyűjtenem és felkészülnöm erre az eshetőségre. Azt hiszem, ez egy ésszerű lépés volna.”

Fájdalom. Ezt érezzük e szavakat visszaolvasva, s ezt éreztük a hét elején, amikor Philippe Bianchi könnyfakasztó nyilatkozatát olvastuk arról, milyen kínokat él át immáron kilencedik hónapja családjuk. Valódi pokol lehetett számukra minden egyes reggel arra a gondolatra ébredni, hogy mi történik, ha bekövetkezik, amitől valamennyien rettegnek. „Ez elviselhetetlen, egy napi tortúra. Olykor már úgy érezzük, beleőrülünk, mert számomra ez még annál is rosszabb, mint ha meghalt volna” – hangzott az édesapa mélyen megrázó nyilatkozata.

285 ilyen kőkemény nap volt már mögöttük. A tortúra azonban most véget ért. Mind számukra, mind pedig Jules számára. Fiuk mintha csak a megfelelő pillanatra várt volna. Küzdött, kitartott – de nem önmaga, inkább szerettei miatt. Mintha csak azt várta volna, hogy családja felkészüljön elengedésére, majd amikor eljött az idő, átadta magát az elkerülhetetlennek.

A Forma–1 kegyetlen – akárcsak az élet. A Forma–1 maga az élet. Sírunk és nevetünk, bosszankodunk és együtt érzünk, szeretjük és gyűlöljük egyszerre – de kiváló tanítómester. Amikor a szemfényvesztő show csillogása, a kicsinyes viták és hangzatos szavak már-már elvakítanák tudatunkat, mindig helyre tesz minket, s visszahúz a valóság talajára. Ha kell, akkor épp egy óriási pofonnal figyelmeztet arra, mi is számít valóban fontosnak, s egy pillanat alatt karikatúrát fest az addig lényegesnek tűnő dolgokról, melyek ezután már inkább tűnnek kicsinyes semmiségeknek.

Ez nem pusztán egy játék, nem csak egy sport – ez bizony küzdelem, akárcsak az élet!

Jules Bianchinak is az volt. 34 verseny jutott neki belőle, és 25 esztendő. Mostantól az égi versenypályákon rója tovább a köröket, megannyi nagyszerű kollégájával együtt. Tehetségére, elszántságára, megalkuvást nem tűrő küzdeni tudására viszont itt lent, a Földön is örökké emlékezni fogunk. No meg a mosolyra, ami azon a csodás monacói hétvégén is kiült az arcára, miután egy mezőnyvégi kiscsapatnál versenyezve is képes volt magára irányítani a világ figyelmét.

Nyugodj békében, HARCOS!

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés