A ’Medve’ becenévre hallgató Hulme talán az egyik legkevésbé ismert F1-es bajnok, aki a maga korában sem igazán tartozott a népszerű pilóták közé, pedig tehetsége és vezetői képessége vitathatatlan volt. Mindez azonban nem nagyon zavarta őt, mert számára csak a versenyzés számított, és a Forma-1-en kívül más kategóriában is bajnoki címet szerzett.

A kezdetek...

Denny Hulme 1936. június 18-án Új-Zélandon látta meg a napvilágot egy kis farmon, amelyen édesapja gazdálkodott, illetve később teherszállítási társaságot működtetett. Az idősebbik Hulme második világháborús hős volt, akit ki is tüntettek szolgálataiért. Édesapja fuvarozási cége miatt, a kis Hulme hamar megtanult teherautót vezetni, először apja ölében ülve irányította a járművet, majd hatéves korára egyedül vezette a több tonnás négykerekűket. Hulme aztán nemcsak vezette, hanem bütykölte is a teherautókat, de szabadidejében mindezek mellett imádott horgászni és vadászni is.

Ami az új-zélandi iskolai tanulmányait illeti, 17 évesen felhagyott a tanulással, és inkább szerelőnek, illetve sofőrnek állt, majd Új-Zéland kanyargós útjain dolgozott teherszállítóként. Hulme ezeket az utakat nagyon élvezte, és azt képzelte, ő Stirling Moss vagy hogy a tasmaniai sorozat egyik versenyzője.
 

Hulme először teszteken próbálgatta versenyzői képességeit, majd helyi futamokon indult. Az 1959-es esztendő mérföldkőnek számított az életében, ugyanis édesapjával vásárolt egy F2-es Coopert, amelyet az akkor 23 esztendős Denny mezítláb vezetett, mivel így jobban érezte a pedálokat. Ezen szokásától csak egy évvel később vált meg. George Lawtonnal aztán közösen nyert el egy Európába szóló pilóta-ösztöndíjat, amely az 1960-as szezonban volt érvényes.

A két pilóta végül Londonba utazott, ahol Bruce McLaren segített nekik abban, hogy megalapozzák a jövőjüket az autósportban, a Forma-1-ben. Lawton azonban nem sokáig élvezhette az Európában való tartózkodást, ugyanis Dániában életet vesztette egy versenyen. Hulme-t megviselték a történtek, de nem adta fel álmait, és hogy finanszírozza karrierjét, beállt szerelőnek Jack Brabhamhez, aki később sportautók mellett együléses versenygépekben is hagyta kibontakozni az új-zélandit.

Brabham révén került a Forma-1-be

Hulme 1963-ban hét Forma Junior futamon végzett az élen, majd egy évvel később az F2 szériában is sikeresen szerepelt. Az új-zélandinak ezek után nem kellett sokat várnia a Forma-1-es bemutatkozásra, 1965-ben ugyanis debütált a sorozatban Brabham jóvoltából. Hulme első versenyén Monacóban a nyolcadik helyen végzett, míg második futamán negyedik lett. Ebben az évben még egy alkalommal tudott pontokat szerezni, így összességében öt egység szerepelt a neve mellett az év végén, amely összetettben a tizenegyedik pozícióhoz volt elég. Hulme közvetlenül Brabham mögött zárt az egyéni trófeáért folytatott küzdelemben.

Egy évvel később Brabham felért a csúcsra, az új-zélandi pedig 18 pontot gyűjtve a negyedik helyen zárt. Hulme négy versenyen látta meg a kockás zászlót és mindannyiszor dobogós pozícióban fejezte be a nagydíjakat.

Az 1967-es szezon még jobban sikerült Hulme számára a Forma-1-ben, ugyanis mindössze két versenyt fejezett be idő előtt megbízható autójának, a Brabham-Repcosnak köszönhetően. Az új-zélandi Monacóban és Németországban nyert, háromszor volt második, illetve negyedik, és ez bizony egyet jelentett számára első és egyetlen világbajnoki címe megszerzésével. Hulme öt pontot vert Brabhamre, akivel akkoriban állítólag már nem nagyon volt beszélőviszonyban. Hulme egy másik riválisa, Jim Clark pedig úgy látta, Hulme nem érdemelte meg az egyéni trófeát, mivel vele szemben, aki négyszer állhatott fel a dobogó legfelső fokára, a brabhames csak két győzelmet szerzett. (Nem ez volt az első alkalom a Forma-1 történelmében, amikor nem az a versenyző nyert a vb-címet, aki a legtöbbször nyert év közben, ezzel a kérdéskörrel egy korábbi cikkünkben foglalkoztunk.)
 

Hulme nem maradt Brabhamnél, és a következő évben a McLarenhez igazolt, ahol honfitársával, Bruce McLarennel alkottak egy csapatot. A címvédés nem jött össze az új-zélandi számára, 1968-ban is két győzelmet szerzett, de összetettben "csak" a harmadik lett. Csapattársa gyengébben szerepelt, hiszen tizenegy ponttal szerzett kevesebbet, mint Hulme. Abban az idényben Graham Hill nyert, de Jackie Stewart is megelőzte a regnáló világbajnokot. Két évvel világbajnoki címe után Hulme csak hatodik lett, és csak egyszer örülhetett a dobogó legfelső fokán.

Eredmények szempontjából 1970 jobban sikerült az új-zélandi számára, hiszen négyszer végzett pódiumon és összetettben is negyedik lett. Az évet azonban beárnyékolta Bruce McLaren halála, aki egy Can-Am teszten, Goodwoodban vesztette életét. Hulme-ot nagyon megrázta a tragédia, és csak azért folytatta a versenyzést, mert úgy érezte, ennyivel tartozik McLarennek és a csapatnak is. A pilótának egyébként a lelki mellett testi fájdalommal is meg kellett birkóznia, az Indianapolis 500-as versenyre való felkészülés során, egy tesztelésen csúnyán megégtek a kezei.

Hulme még négy szezont töltött a Forma-1-ben, és egyre erősödött benne az az érzés, hogy mennyire veszélyes sportot is űz - nem kizárt, hogy ez is kihatott a további teljesítményére. Az új-zélandi 1972-ben egy győzelemmel és hat dobogós helyezéssel a harmadik lett, ez volt a legjobb összetettbeli eredménye utolsó éveiben, egy évvel korábban ugyanis tizenharmadik, 1973-ben hatodik lett, majd utolsó évében a szezonnyitó Argentin Nagydíjon nyert, és végül hetedikként zárt összesítésben.

Hulme egyébként azt követően döntött úgy, hogy befejezi Forma-1-es pályafutását, hogy barátja és korábbi mclarenes csapattársa, Peter Revson is a pályán vesztette életét. Bár 38 évesen kiszállt a kieálykategóriának tartott sorozatból, az egyszeres világbajnok még közel húsz évig versenyzett más kategóriában. A pilóta pályafutása befejezését követően, 1975-ben még vezette a pilóták szövetségét (GPDA), a következő évben azonban már nem töltötte be a tisztségét.

Hulme Forma-1-es eredményei:

Hulme a Forma-1-es versenyzés mellett a Can-Am sorozatban is rajthoz állt, abban a szériában 1966-ban mutatkozott be. Első idényében nem sok babér termett számára, hiszen egyetlen pont sem szerepelt a neve mellett, abban az évben azonban, amikor a királykategóriában felért a csúcsra, a Can-Am sorozatban második lett Bruce McLaren mögött. Bajnoki címre ugyanakkor ebben a szériában sem kellett sokat várnia, hiszen 1968-ban már senki sem volt jobb nála, Elkhart Lake-ben, Edmontonban és Las Vegasban is nyerni tudott.

A címvédés 1969-ben nem jött össze számára, ugyan öt futamgyőzelmet is szerzett, csapattársával, McLarennel viszont egész évben domináltak, hiszen csak a duó tudott nyerni abban az esztendőben. Hulme 1970-ben, McLaren halálának évében szerezte meg második Can-Am bajnoki címét, az új-zélandi kétszer annyi pontot gyűjtött, mint a második pozícióban záró riválisa, Lothar Motschenbacher. Egy évvel később Hulme ismét második lett összessítésben a Can-Am sorozatban, majd utolsó szezonjában megszerezte 22. futamgyőzelmét is.

Az új-zélandi többször rajthoz állt az Indianapolis 500-as versenyen is, 1967 és 1971 méretette meg magát és a legjobb eredménye negyedik helyezés volt. Miután befejezte a Forma-1-es pályafutását is, Hulme visszatért szülőhazájába, ahol egy újabb tragédia érte, egy balesetben elhunyt fia, Martin. A pilóta aztán túraautókkal versenyzett az 1980-as évek elején, munkaadója pedig nem más volt, mint Tom Walkinshaw.

Hulme imádta a történelmi versenyeket is, és mindezek mellett sikeresen szerepelt kamionos viadalakon is. Az egyik kedvenc eseménye az ausztráliai Bathurst 1000 kilométeres túraautó verseny volt, amelyet a Mount Panorama pályán tartottak.

Denny Hulme: Élt 56 évet

Ugyan Hulme-nak autóversenyzői karrierje során nem sok balesete volt, a sportban történt halálok, különösen jó barátaié, nagyon megviselték. A pilóta egyébként sem volt az újságírók kedvence, de a tragédiák idején valószínűleg még "morcosabban" is válaszolgatott a kérdésekre. A Forma-1-es újságírók kétszer is "megjutalmazták" a ’Citrom-díjjal’, amely annak a versenyzőnek járt, aki a legkevésbé volt kommunikatív és együttműködő velük. Hulme nem tagadta, hogy nem a szavak embere, ám mindig kimondta azt, amit éppen gondolt. Ha pedig olyan kérdést kapott, amit értelmetlennek tartott, nem fogta vissza magát, és elmondta a véleményét. Ahogyan ő fogalmazott, nem beszél sokat, és semmi más nem érdekli, mint hogy versenyezzen. A ’Medve’ becenevet robbanékonysága és keménysége miatt kapta. Hulme ugyanakkor nagyon jó és intelligens pilóta volt, akinél kevesebb balesete nem sok versenyzőnek volt.

Hulme 1992-ben 56 éves volt, és október 4-én részt vett a bathurst-i 1000 mérföldesen, amelyen egy BMW M3-ast vezetett. A verseny közben nem érezete túlságosan jól magát, a mellkasát fájlalta és a rádión arra panaszkodott csapatának, hogy homályosan lát. Hulme az autóban szívinfarktust kapott, életét pedig már nem tudák megmenteni.
 

Amikor lelassított, mindenki arra gondolt, hogy valamilyen műszaki hiba merülhetett fel versenygépével, esetleg kifogyott az üzemanyag a négykerekűből, ám sajnos nem így történt. Az autójához rohanó pályabírók a kormányra dőlve találták őt, Hulme 56 évesen távozott az élők sorából. Ott halt meg, ahol a világon mindennél jobban szeretett lenni: a versenypályán.