A nagyszülei által Grazban felnevelt, így osztrák licenccel versenyző pilóta féktelen volt, nem adott és nem is kapott kegyelmet. Instabil Lotusának meghibásodása és a szegényes biztonsági óvintézkedések miatt nem élhette meg világbajnoki győzelmét. 1970. szeptember 5-én Monzában, az Olasz Nagydíj hétvégéjén a Parabolicában halálos balestet szenvedett.

Karl Jochen Rindt autóversenyzői karrierje során hat évet tölthetett a Forma-1-ben, ezzel párhuzamosan versenyzett a Forma-2-ben, sőt, egy Ferrariban ülve megnyerte az 1965-ös Le Mans-i 24 órás viadalt is.

Talán az ő élete is másképp alakult volna, ha egy éves korában, a második világháborús bombázások során nem ölik meg a szüleit, és ha tinédzserként inkább mégis a síelés mellett dönt. A németországi Mainz-ban, 1942. április 18-án született fiút szülei tragikus elvesztése után így Ausztriában élő nagyszülei vették gyámság alá, a neves ügyvéd nagypapának, pedig sokszor mindent latba kellett vetnie, hogy a közutakon olykor veszélyesen, de leginkább túl gyorsan hajtó fiatal Rindtet kirángassa a slamasztikából.

A rettenthetetlen

Rindtnek nem voltak anyagi problémái, magániskolákba járatták, a többes szám pedig nem véletlen. A szabadságát nagyfokon féltő, rebellis tinédzsert ugyanis sorra tanácsolták el az intézményekből, ő maga így emlékezett vissza azokra az évekre: "A suliban folyton bajba kerültem, részben mert nem voltam túl szorgalmas, részben pedig mert mindig verekedtem. A matek jól ment, de a többi tantárgyat nem találtam valami érdekesnek, ezért nem foglalkoztam velük. Ráadásul egyszer véletlenül majdnem elütöttem az egyik tanárt a motorommal."

Ördögi stílusa volt a pályán és azon kívül is. A róla szóló emlékezések egytől egyig azt írják, hogy egyszerre volt lenyűgöző és félelmetes az, ahogy terelgette versenygépeit. Nem érdekelte sem az autó, sem a saját képességeinek határa. Egyszer megkérdezték tőle, milyen gyakran lép túl azon a bizonyos határon. Mire Rindt kaján mosollyal az arcán visszakérdezett: vezettem valaha a limiten belül?

A végletekig eltökélt és önfejű volt, nem az eredményért versenyzett. A győzelem persze neki is számított, de őt nem ez hajtotta a futamokon. Rindtet a versenyszellem irányította, és a sebesség iránti égető vágy.

Arrogáns volt és a végletekig ambiciózus, de neki a legnagyobb riválisai is barátai voltak, ami már akkor is nagy szó volt. Pedig, ha kinyitotta a száját, hát nem mindig volt elbűvölően kedves. Megvolt a maga stílusa: könyörtelen, vakmerő, féktelen, látványos. Minden megvolt ahhoz benne, hogy az 1960-as évek végére sztárolt pilóta legyen. Élete utolsó évében pedig sorra nyerte a futamokat Colin Chapman híres Lotusával.

Motocross, túraautó, végül pedig az együléses versenygépek. A szamárlétra teljesítve volt és a "kötelező" eséseken is túl volt. Igaz, ebből jóval többet produkált, mint amennyire egy kezdőnél, vagy határait próbálgató fiatalnál számítani lehet. A versenyhelyszínekről sokszor a kórházba vezetett az út, de egyik bukása sem volt rá elrettentő hatással.

Egy ismeretlen legyőzi Graham Hillt

1964-et írunk, ekkor Rindt Angliába ment, hogy F2-es versenyeken indulhasson. Saját pénzből vásárolt magának egy Brabhamet, amivel már második futamán legyőzte a későbbi kiválóságot, Graham Hillt. A futamról szóló beszámolók szerint végig négy keréken csúszva ment, hihetetlen módon vágódott be a kanyarokba, és folyamatosan úgy tűnt, mintha épp lecsúszni készülne a pályáról. Ebben az évben mindössze egy versenyen szerepelt a Forma-1-ben, a Rob Walker Racing Teamnél.

1965-ben a Coopernél úgy gondolták, Rindtnek a Forma-1-ben a helye, és három évre szóló szerződést tettek elé. A pilóta aláírta a kontraktust, ezzel pedig olyan csapattal kötelezte el magát, melynek Maserati hajtotta autójával csak a 2. évében fért dobogó közelébe. A Belga és az Amerikai Nagydíjon is 2. lett, míg Németországban a 3. helyet szerezte meg. 1967-ben azonban teljesen visszaesett a teljesítményük, Rindt 10 futamból mindössze kétszer ért célba. Ezért az 1968-as idényre áttért a Brabham féle csapathoz, de ott sem termett számára sok babér. Első nagydíjgyőzelme már 4 éve váratott magára.

1969-ben ismét csapatot váltott, a Team Lotusnál Colin Chapman alkalmazásába állt. A brit csapatnál a regnáló világbajnok, Graham Hill lett a társa. A Lotus 49-es megbízhatóságával azonban komoly gondok voltak. Gyorsak voltak ugyan, de rendkívül sebezhetőek. A Spanyol Nagydíjon történtekre pedig már a Nemzetközi Automobil-szövetség is felkapta a fejét, és tiltó határozattal reagált.

A Lotusokra egy időben ekkoriban rendkívül magas, veszélyesen instabil hátsó szárnyat aggattak. Az innováció akkor, mely mára szigorú szabályok mellett alapeleme az F1-es autóknak, komoly baleseteket okozott. Előbb Hill vesztette el az uralmat autója felett, mivel az említett terelőszárny egyszerűen leszakadt. Csapattársa pár perc múlva, ugyanilyen okból kifolyólag, ugyanazon a helyen szintén leszaladt a pályáról, és egyenesen Hill összetört autójába fúródott. Rindt agyrázkódást szenvedett és megsérült az arca is.

Ez az év azonban egy pozitívummal mégiscsak kecsegtetett, Rindt F1-es karrierje során végre elsőként látta meg a kockás zászlót, az Amerikai Nagydíjon, ezzel pedig az első világbajnoki futamgyőzelmet hozta Ausztriának.

1970. Győzelem, halál, győzelem

1970-ben végre megjött az átütő siker. Monacóban Rindt még a korábbi fejlesztésű Lotus 49-essel volt kénytelen versenyezni, lévén a később legendássá váló Lotus 72 még nem állt készen a versenyzésre. Nem akármilyen küzdelemnek lehettek a nézők szemtanúi. Rindt az 5. helyen haladt, amikor sorra kezdtek kihullani előle riválisai. Már "csak" Jack Brabham ment előtte, az Ausztriában ekkora már hősként tisztelt Rindt pedig vérszemet kapott.

Sorra futotta meg a körrekordokat, Brabham visszapillantójában pedig egyre nagyobb lett az arany és piros színű autó. Az utolsó kör utolsó kanyarjáig bírta a nyomást az akkor már 15 éves tapasztalattal rendelkező ausztrál. Mégis beleszaladt a védőkorlátba, Rindt pedig elsőként haladt át a célvonalon. A következő hetek győzelmekkel édesítettek és jó barátok, riválisok halálával megkeserítetten teltek. Rindt a Holland, a Francia, a Brit és a Német Nagydíjat mindezek után sorra nyerte.

A sikerszéria ez év szeptember 5-én, egy szombati napon tragikusan ért véget. Jochen Rindt szeretett volna még javítani idején az Olasz Nagydíjra készülve, úgy érezte van még az autójában. De volt ott más is. Az autókra nagy terhet rovó Parabolica kanyarban a Lotus megfáradt jobb első féltengelye eltört. Rindt megállíthatatlanul és nagy sebességgel vágódott a korlátnak, nem messze attól a helytől, ahol gyerekkori hőse, von Trips szörnyethalt.

A baleset helyszínére az elsők között érkezett meg a menedzser, Bernie Ecclestone, de a paddockba már csak egy törött sisakkal és fél pár cipővel tért vissza. Sokat sejtető jelenet lehetett. Eközben Rindttel mentő száguldott egy milánói kórház felé, azonban a 28 éves versenyző út közben meghalt. A balesetben több tényező is közrejátszott, a műszaki meghibásodás, a biztonsági övek gyengesége, a túl magasan álló védőkorlát, mely alá a Lotus eleje(!) még befért, valamint az is, hogy megengedték Rindtnek, hogy levetesse a szárnyakat az autójáról, ezzel pedig nagy sebességnél vezethetetlenné váljon versenygépe.

Szezonközben elért eredménye azonban tovább élt, és mivel az utolsó előtti futamon csapattársa, Emerson Fittipaldi bezsebelte a győzelmet, így az összetettbeli 2. helyen álló Jacky Ickxsnek matematikai esélye sem maradt arra, hogy behozza a lemaradását.

Vita folyt arról, hogy megtartsák-e az elhunyt versenyző pontszámait, végül a szezon befejeztével Nina és Natasha Rindtnek átadták a férjnek és az apának járó megérdemelt, ámbár későn érkező (nem hivatalos) világbajnoki trófeát.