Habzsolta a nőket, láncdohányos volt és imádta az alkoholt. Egy Mini volánja mögött kezdte az autóversenyzést (igaz, első futamán nem engedték indulni, mert az ülése egy kempingszék volt). A kisebb forma-autós szériákban elszenvedett balesetei miatt pedig hamar ráragadt a ’Hunt the Shunt’ becenév. Néhány dologhoz azonban kétség sem férhetett: gyors volt, pokolian gyors, kemény ellenfél és persze... a nők bálványa.

Golden Boyért bomlottak a nők

James Simon Wallis Hunt 1947. augusztus 29-én született az angliai Belmontban egy tőzsdeügynök második fiaként, összesen hatan voltak testvérek. 18 éves koráig autóversenyzésről szó sem volt a Hunt családban. A squash, a tenisz, valamint az orvosi egyetemi tanulmányok határozták meg fiatalkorát. 1965-ben látott először élőben autóversenyt. Akkor döntötte el: belőle bizony világbajnok lesz. Még ha kell, szülői segítség nélkül is. Márpedig Hunték nem támogatták fiúk veszélyes pályaválasztását, szerencséjére azonban felfigyelt rá Lord Alexander Hesketh, a nagy motorsport rajongó hírében álló brit báró.

Hunt pilótként sokszor durva volt, mint egy pokróc, harapós, és nem bugyolálta rózsaszínű kendőbe mondanivalóját. Az a fajta volt, aki a pálya széléről üvöltve és széles mozdulatokkal gesztikulálva sértegette aktuális vetélytársát, aki miatt kiesett, vagy akivel együtt kiesett egy-egy kakaskodás következményeként a versenyből.
 

De volt itt valami más is. Hunt eleinte retteget a versenyek előtt. Az oroszlán jellem csak azután bújt elő belőle, hogy elrajtolt. Különben olyan félelem volt úr rajta minden futam előtt, hogy az idegességtől gyakran feljött a gyomortartalma, vagy autóján közelről nézve látni lehetett a rezgést, ahogy Hunt reszketett a pilótafülkében. Persze ez nem akkora mértékű rosszullét volt, hogy emiatt képtelen lett volna vezetni, de a többi pilótához képest láthatóan nehezebben viselte a száguldással járó feszültséget.

A túraautózás világából érkezve 1972-ben Lord Heskethnek köszönhetően az F2 európai szériájában teljesített 3 versenyt teljesített, a csapattal a következő évben már a Forma-1 volt a célállomás, a váltás Heskethék számára nem jelentett sokkal nagyobb anyagi költséget az eggyel kisebb szériához képest, igaz, első két évükben csak - a Hesketh által Szupersztárnak titulált - Hunttal indultak hét versenyen.


 

1973-ban - első F1-es szezonjukban - a Hesketh Racinggel kétszer is dobogóra álltak, összetettben a 8. helyen végzett, két futamon is a leggyorsabbnak bizonyulva egy körön. A következő évben már háromszor léphetett dobogóra (Svéd, Osztrák és Amerikai Nagydíj), helyezését azonban nem sikerült feljebb tornásznia. A 15 versenyből kilencszer kiesett, hatszor a technika adta meg magát Hesketh 308-asában.

1975-ben megszerezte első futamgyőzelmét, ekkor már négyszer léphetett pódiumra, egy alkalommal megfutotta a leggyorsabb kört a versenyen, az összetettben pedig a 4. helyen végzett. Zandvoort, a Holland Nagydíj volt az első alkalom a brit futamgyőzelmére, bár a szezonnyitó Argentin Nagydíjon is nagyon közel állt ehhez, akkor 2. lett, csakúgy később Franciaországban és Ausztriában. Hesketh ebben az évben alkalmanként már 3 autóval indította csapatát, Hunt teljesítményét azonban egyik csapattársa sem tudta megközelíteni. A 14 versenyből maga Hunt is hatszor kiesett, többnyire a megbízhatatlan Hesketh 308-as miatt.
 

1976-ban eljött Hunt éve, de már nem a Heskethnél, a báró ekkor azt mondta, nem bírja tovább finanszírozni a csapat működését. A botrányhős versenyzői ülés nélkül maradt. De szerencsére csak ideig óráig. A McLarenhez az utolsó pillanatba leszerződtetve, hat győzelmével (Spanyol, Francia, Német, Holland, Kanadai, Amerikai Nagydíj), 8 dobogójával, 8 pole pozíciójával, 2 versenyen futott leggyorsabb körével 69 pontot gyűjtött a jóra szabott, Ford motorral hajtott McLaren M23-assal, eggyel többet, mint a szörnyű balesetét elszenvedő Niki Lauda. (Hunt megnyerte a Brit Nagydíjat is, de diszkvalifikálták, mert felelősnek találták az első kanyarban történt balesetben.)

A Japán Nagydíjon dőlt el minden. Hunt vezető helyen haladva kapott defektet, majd a csapattal is nehezen tudták megérteni egymást, a brit visszaesett a 3. helyig, négy pontot szerezve. De ez is elég volt, mert az éllovas Niki Lauda a nagy esőben nem vállalta az életveszélyes száguldást (az osztrák épp, hogy túl volt súlyos Nürburgringi balesetén). James Hunt egy pontos előnnyel bajnok lett. Lauda, aki egyben a legjobb barátai közé tartozott azt mondta, ha már ő nem lehetett bajnok, aki ezt senki más nem érdemelte meg jobban, mint Hunt.

Még két év következett a McLarennél, de már egyik sem hozott bajnoki címet akárcsak megközelítő eredményt. 1977-ben 5. lett az összetettben, három győzelemre (Brit, Amerikai, Japán Nagydíj) még ekkor is futotta, mellette 5 dobogóra, 6 pole-ra és 3 leggyorsabb körre. A következő idényben már csak 13. lett, de nincs is ezen mit csodálkozni, hiszen csak egyszer léphetett pódiumra, ismét a Paul Ricard-i pályán.

1978 ráadásul tartogatott egy szörnyűséget. Az Olasz Nagydíj rajtjánál meghalt jó barátja, Ronnie Peterson. A balesetért Riccardo Patresét vádolták, köztük James Hunt is még évek múlva. A bíróság nem találta bűnösnek az olaszt, mert a felvételeken látszódott: Patrese nem ért hozzá sem Petersonhoz, sem Hunthoz, sem máshoz, aki meglökhette volna a svéd vagy a brit autóját. Hunt szerint ugyanakkor Patrese olyannyira agresszívan cikázott, hogy ezzel kényszerítette balesetbe a McLarent és a Lotust. Patrese azzal védte magát, hogy a baleset idején, ő már a pár előtt haladt.

Peterson és Hunt barátsága különös volt, de nem érthetetlen. A svéd visszahúzódó volt és csöndes, Huntnál pedig kevés extrovertáltabb személy volt a paddockban. Éppen ez az éles ellentét fonta köztük a szoros barátságot.
 

Utolsó F1-es szezonjában a Walter Wolf Racingnél talált otthonra, ahol csak hét versenyen vett részt, de mivel az autó nem volt versenyképes, Hunt elvesztette lelkesedését, és bejelentette visszavonulását. 1980-ban eljátszott a visszatérés gondolatával, még tesztelte is a Williamsnél, de végül meggondolta magát.

Miután befejezte az autóversenyzést, előtört belőle az a Hunt, aki ellen az amúgy életigenlő énje mindig is küzdött. Az alkohol és a napi 40 szál cigaretta, a nem megvetett marihuána mind segített abban, hogy a visszavonult Hunt alig 40 évesen depresszióssá és alkoholistává váljon. Ugyanakkor TV-kommentátori munkája során a

a nézők visszakapták a régi szókimondó, humoros, színes személyiségű fenegyereket, aki nem félt baromságnak titulálni egykori versenytársai vagy az éppen aktuális pilóták egy-egy megmozdulását, teljesítményét vagy nyilatkozatát. Szakértőként Murray Walkerrel együtt kommentálta a futamokat, a világhírű Walkernek az olykor két üveg tömény italt is magába töltő Hunttal kellett egy fülkében ülve végigbeszélnie közel 1,5 órát.

"Mennyi hibát elkövetünk, amiről nem is tudunk"- James Hunt

Habár sokszor lépett fel támadó jellegűen (fizikai inzultálás is beleértendő) riválisai és olykor a pályabírók ellen is, legjobb barátai versenytársai körül kerültek ki. Így például Gilles Villeneuve is, aki Hunt saját felfedezettje volt. A kanadai gyakran támaszkodott Huntra, ha tanácsra volt szüksége. Amikor 1982-ben szörnyethalt Villeneuve, Hunt szomorúbb volt, mint valaha. És persze ott volt még Niki Lauda is (együtt béreltek albérletet Londonban karrierük kezdetén), Hunt közeli baráti körébe tartozott az 1978-ban tragikus körülmények között életét vesztő Ronnie Peterson is. Hunt láthatóan nehezen tette túl magát (ha egyáltalán) ezeken a megrázó dolgokon.

Sikeres üzleti vállalkozásai voltak, és háromszor is rátalált a nagy Ő-re. Körülük kettőt el is vett feleségül (első alkalommal Suzy Millart vezette oltár elé, a modell Richard Burton színészért elhagyta). Második feleségétől, Sarah-tól két fia született. Közülük az egyik, Freddie szintén versenyző lett. A harmadik komoly kapcsolatát egy Helen nevű hölggyel folytatta, aki sokat segített neki abban, hogy feladjon az ivással, és újra élvezni tudja az életet, de már túl késő volt. Ekkor már nem sok volt hátra Huntnak. 1993. június 15-én, 45 évesen halálos szívrohamot kapott wimbledoni otthonában.