Összesen négy csapatnál szerepelt a Forma-1-ben, ahol közel 15 évet töltött el aktív pilótaként. Legnagyobb sikereit a Williamsnél és a Ferrarinál érte el, az "Il Leone" becenevet is a tifosik akasztották rá, nem véletlenül: Mansell nem ismert elveszett labdát. Ellenfelei nem mindig voltak kebelbarátai, de milliónyi szurkoló biztatása kárpótolta, ha valami kedvét szegte a legnagyobb harcosnak.

Nigel Ernest James Mansell 1980-ban jelentkezett be a Forma-1-be, ami azt jelenti, hogy nem kevesebb, mint 12 évet várt első és egyetlen világbajnoki trófeájára. Korábbi három összetettbeli 2. helyezését követően, 1992-ben végre elérhette, amit már oly régóta megérdemelt. Mindezek után szériát váltott, és beiktatott egy amerikai kiruccanást. Mansell 40 éves újoncként laposra verte az IndyCar mezőnyét 1993-ban (hasonló tettre korábban nem volt példa), majd az Indy bajnoki címével a zsebében visszavonulását megtörve még néhány verseny erejéig visszatért az ő igazi világába, és egy győzelemre még ekkor is futotta a Williamsszel.

A több mint egy évtizednyi várakozás is jól mutatja, a kezdetben mérnökként dolgozó Mansell F1-es karrierje nem volt fáklyás menet, sem az odáig vezető út, de éppen ezért, már idejekorán megedződött. Kitartása, félelmetes tempója és tehetsége pedig átsegítette azokon a helyzeteken, amikor más már rég feladta volna. Megérte. Megérdemelte.

Nyak- majd hátcsigolyatörés, de Mansell megállíthatatlan volt

Mansell 1953. augusztus 8-án látta meg a napvilágot a worcestershire-i Upton-upon-Severnben, Angliában. Tíz éves korától gokartozott, 14 évesen nyerte első versenyét, versenyzői mentalitása pedig szép lassan kikristályosodott: a győzelem minden, a vesztés még csak nem is létezik.
 

"Mansell az Mansell volt. Mi pedig... mi pusztán csak halandók hozzá képest"- Eddie Irvine

Minden idők legsikeresebb brit F1-es versenyzője vált belőle. A Motorsport Hall of Fame legutolsó beiktatott nagysága (kivétel: USA-beli sportoló), 2005-ben választották be a legkiemelkedőbbek közé.

Mansell sokakhoz hasonlóan saját vagyonából építette fel karrierjét. Forma Fordos pályafutását is ezzel a háttérrel indította el, a siker átütő volt. Első szezonjában, 1976-ban a 9 futamból hatszor őt intették le elsőként, már a szezonnyitón sem akadt jobb nála. A következő évben több tucatnyi versenyt teljesített, és több mint 30 alkalommal volt első, nem véletlenül került az ő nyakába a 1977-es brit Formula Ford bajnoki címe.

A 23 éves britet már ekkor meglegyintette a halál szele, a sorozat Brands Hatch-i fordulójában ugyanis súlyos nyakcsigolya-sérülést szenvedett, és hat hónapig fel sem kelhetett volna, sőt, még a vezetéstől is el akarták tiltani. Három hét múlva azonban már ismét autóban ült, méghozzá azzal a céllal, hogy kategóriát válthasson. Sikerrel. Mansell 1978-ban már a Forma-3-ban szerepelt.

Amilyen eredményesen kezdődött felsőbb kategóriás első versenye, a szezon olyan rosszul fejeződött be. Az évad első versenyén ugyanis megszerezte a pole-t, majd a 2. helyen futott be, unipartos szerződése miatt azonban csak egy gyenge motorral versenyezhetett. A következő évben - annak reményében, hogy jobb csapathoz szerződik -, a Dave Price Racinghez igazolt. A szezonnyitó itt még fényesebben sikerült, azonban 2. Forma-3-as évében csak az összetettbeli 8. helyen végzett.
 

Ráadásul ismét komolyat esett, amikor Andrea de Cesarisszal ütközött. Ezt a balesetet is csak a szerencsének köszönhetően élte túl. Ezúttal hátcsigolyatöréssel nyomta egy darabig a kórházi ágyat. De ekkor valaki már felfigyelt rá: Colin Chapman, a Forma-1-es Lotus istálló csapatfőnöke. Mansell tudta, hogy ez élete nagy lehetősége, ezért, ha komoly mennyiségű fájdalomcsillapítóval is, de bizonyított későbbi mentorának, és ezzel elnyerte a Lotus tesztpilótai állását.

Minden kezdet nehéz, ezt visszatekintve már Mansell is biztosan állíthatja. Mivel a tesztek során már első évében meggyőzte Chapmant tehetségéről, 1980-ban három futamon is elindulhatott. Az első F1-es versenyére az Osztrák Nagydíjon került sor. Az autójával már a rajtnál problémák adódtak, az üzemanyag ugyanis beszivárgott az utastérbe, és mire odáig jutott a technika Mansell alatt, hogy ki kellett álljon a meghibásodások miatt, már első és másodfokú égési sérülések keletkeztek a bőrén. A következő, hollandiai futamon természetesen ismét Mansell ült az egyik Lotus volánja mögött (hiszen akkor "csak" megégett, hol volt ez a csigolyasérülésektől...), de ekkor sem bírta végig az autó. Olaszországban nem kvalifikált a versenyre.

Mario Andretti kiválásával megüresedett egy állandó versenyzői hely, Mansell így négy évre a Lotus szolgálatába állt, csakhogy nem éppen versenyképes autókat adtak alá. Habár helyezései évről évre jobbak lettek, dobogóra csak szezononként egyszer állhatott (kivétel 1984, akkor kétszer is pezsgőzhetett), de 3. helyezésnél sosem sikerült a Lotusszal előrébb keverednie. Holott élete első pole-ját is utolsó lotusos szezonjában, a dallasi Amerikai Nagydíjon szerezte meg.

Az amerikai futamon más érdekesség is történt még. Mansell autójában ugyanis meghibásodott a váltó, ezért kénytelen volt betolni azt a célegyenesbe. Csakhogy ez volt az egyik legmelegebb futam, közel 40 fokban vezettek két órán át, nem csoda, hogy Mansell a végén egyszerűen összeesett a kimerültségtől, de a pontszerző 6. helyet elérte vele.

Mansell és Senna sok nagy csatát megvívtak

A piros ötösben

A lotusos érát egy újabb négyéves ciklus követte, Mansell Sir Frank Williams csapatához igazolt 1985-től, miután megtudta, hogy helyére Ayrton Sennát szerződteték. Az első három évben Honda motor hajtotta a Williamseket, ekkor már javában tartott turbók aranykora. 1989-ben a japánok átpártoltak a McLaren istállóhóz, Williams úr pedig a Judd-dal kötött motorbeszállítói szerződést.
 

Az új kezdet új sikerekkel kecsegtetett, és 1985-ben megtört a második számú átok is, a '84-es első pole-ját követően, Mansell a Williamsszel megszerezte élete első nagydíjgyőzelmét is. Ezt pedig nem máshol, mint szülőföldjén, az angliai Brands Hatch-ben érte el. Az egész Nagy-Britannia által ünnepelt eredményt azonnal egy dél-afrikai futamgyőzelemmel tetézte "Our Nige", azaz a britek Nige-a.

Honda motorokkal Mansell a következő években nagyon közel volt a tűzhöz, de előbb a mclarenes Alain Prosttal, majd saját csapattársával, Nelson Piquet-vel szemben maradt alul. 1986-ban ráadásul ismét megkísértette a sors a szezonzáró Ausztrál Nagydíjon - a britek oroszlánja éppen a világbajnoki címért harcolt, amikor szó szerint lerobbant a bal hátsó kerékről az abroncs, mondani sem kell: az egyenes vége felé közeledve, félelmetes tempónál. Mansell megfogta a Williamset, a végső győzelemre azonban ezzel elszállt minden esélye.

Az 1987-es szezonban ismét egy hazai győzelemmel gyarapította trófeái számát. Akik látták sohasem fogják elfelejteni azt a Brit Nagydíjat. Silverstone-ban Mansell a tiszteletkörét sem tudta teljesíteni, annyi honfitársa rohant be a pályára ünnepelni, és hát üzemanyaga sem maradt... Mindenki extázisban volt, amikor látták, hogy kedvencük bizony nyert - 20 kör alatt ledolgozta 20 másodperces hátrányát Piquet-vel szemben. A szezon utolsó előtti fordulójában, amikor ismét a vb-cím volt a tét, a Japán Nagydíj időmérőjén akkora balesetet szenvedett, hogy a szezonzáró ausztrál versenyen sem tudott rajthoz állni, és bár brazil csapattársa sem szerzett pontot a véghajrában, az odáig megszerzett pontok Piquet felé billentették a mérleg nyelvét. Mansellt pedig gerincvelő-sérüléssel szállították kórházba.

Mansell és a jelenleg is a Williamsnél dolgozó Patrick Head

1988-ban a Juddok nem mentek jól a Williamsekben. Mansell 14 futamból mindössze kettőt tudott befejezni. Ismét eljött az idő a váltásra, 1989-ben F1-es karrierje nem kisebb társasághoz vezetett, mint a Ferrarihoz. Az olaszok ekkor vetették be először az elektronikus, azaz félautomata sebességváltót. Mansell pedig nyert. Élete első ferraris versenyén, a szezonnyitó brazil futamon elsőként intették le a kockás zászlóval. Ha ez idáig nem volt világsztár, most már kétséget sem hagyott efelől senkiben a "Showman". Azonban a Ferrari 640-es nem volt megbízható konstrukció, szezonbeli második elsőségét csak Magyarországon könyvelhette el, amikor tizenkettedikként indulva a rajtrácsról, Ayrton Sennát hagyta maga mögött egy hihetetlen manőverrel.

1990-ben tovább folytatódott a rossz széria, és ekkor már csak egy győzelem jutott ki neki (Portugál Nagydíj). Mivel az olaszok inkább csapattársát, Alain Prostot favorizálták, és ezért Mansell nem egyszer hátrányba került, év végén bejelentette visszavonulását.

Csúcspont: a régi csapattal a legnagyobb dicsőségért
 

Az egyezkedés Mansell-lel nem volt egyszerű feladat, főképp mivel egy listányi feltételt szabott Frank Williamsnek, ha vissza szerették volna ültetni az autóba. Mivel nem akart még egyszer olyan helyzetbe kerülni, mint a Ferrarinál, néhány "apróságot" kért: az első számú pilóta státuszt, írásos garanciát a Renault-tól (motor) és az Elftől (olaj és üzemanyag), miszerint mindent megtesznek azért, hogy Mansell kerülhessen ki győztesen a csatákból. Sir Williams közölte, hogy ezt nem fogja tudni elérni, Mansell pedig megvonta a vállát, és azt mondta, akkor marad a visszavonulás. Williams három hét múlva mindent letett az asztalra, amit a pilóta kért.

1991-ben öt győzelmet szerzett, köztük ismét a Brit Nagydíjjal, a vb-összesítésben azonban alulmaradt, ezúttal Sennával szemben. Ugyanakkor az egész világot bejárta a felvétel, amikor Silverstone-ban a tiszteletkörét teljesítő Mansell megállt Senna üzemanyagból kifogyott McLarenje mellett, a brazil pedig felült a Williams oldalszekrényére, és a két sztár együtt gurult be a bokszba.

1992-ben is öt győzelmet szerzett - sorozatban, aztán még négyet a szezon folyamán. További három 2. helyével ezúttal nem akadt ellenfele, négy kiesése ellenére sem. Nigel Mansell Forma-1-es bajnok lett, méghozzá már a Magyar Nagydíjon.

A következő évre azonban ismét rosszul alakult Mansell és Williams kapcsolata, mivel korábban kiderült, hogy 1993-ban Alain Prost lett volna a csapattársa. De a bajnok ezt nem várta meg, nem akarta újra átélni a ferraris időket. Mansellnek elege lett: az "Oroszlán" távozott a Forma-1-ből.

Mansell jött, látott és győzött Indyben

Így került F1-es regnáló bajnokként Amerikába, ahol az IndyCar már akkor is és, azóta is kedveltebb volt a Forma-1-nél. Mansell a Newmann/Haas csapatnál talált otthonra. És mindent megnyert: pole-ból az első versenyét (majd további négyet) és az IndyCar bajnoki címét. A maga negyven évével az Év Újoncának választották, ami csak a korát tekintve hangzott meglepően, teljesítménye vitathatatlan volt.
 

1994-ben a magasból a mélybe zuhant, sem versenyautója, sem kedve nem volt már a régi. Így hát visszatért a Forma-1-be, ahol nagy szükség volt rá Ayrton Senna halálát követően. Ez fizetésén meg is látszott: versenyenként (összesen 4 nagydíj) 900 000 fontot keresett, miközben csapattársa, Damon Hill egész évre kapott 300 000-et. Gyorsasága azonban mit sem kopott, két kiesést egy 4. hely, majd győzelem a szezonzárón. Utoljára.

1995-ben a McLarenhez ment, ám az első két futamon el sem tudott indulni, mert túl szűkre szabták a cockpitet, és egyszerűen nem fért be az autóba. Az átalakított MP4-10 végül nem bizonyult versenyképesnek, és igazából a wokingiak főnökével, Ron Dennisszel sem volt rózsás a viszonya, állítólag még egymás tekintetét is kerülték. Mindezek hatására ismét bejelentette visszavonulását, és ezúttal véglegesen.
 

Miután végleg visszavonult az F1-ből, leborotválta védjegyét, a bajuszát

Levezetés a túraautók és a senior forma kategóriák világában

1998-ban a Brit Túraautó bajnokság három versenyén vett részt egy Ford Mondeóval. Az autótól azonban nem lehetett sokat várni a szezonnyitón. Legalábbis egészen addig, amíg a doningtoni helyszínű feature-nek Nigel Mansell neki nem vágott az esőben. A 19. helyről rajtolva az 5.-ig tornázta fel a Fordot.

Majd következett a Grand Prix Masters sorozata, 2005-ben. Az 52 éves Mansell régi önmagára emlékeztetett, amikor ebben a formaautós kategóriában is megnyerte az első versenyt, egy évvel később pedig a katari nyitányon is ő bizonyult a legjobbnak. Pedig a társaság nem volt egyszerű: Emerson Fittipaldi, Riccardo Patrese, Hans Joachim Stuck, René Arnoux... A Masters szériában összesen három versenyt rendeztek, azóta viszont már csődbe is ment a legalább 40 éves ex-pilóták számára kiírt sorozat.

Mansell manapság leginkább fiai karrierjének egyengetésével, golfozással és jótékonykodással tölti az idejét.