Norman Graham Hill 1929. február 15-én látta meg a napvilágot Hampsteadben, London egyik külvárosában, így Hill a fővárosban nőtt fel, éppen a II. világháború alatt. A pilótát szülei műszaki iskolába íratták be, majd 16 évesen a Smith szerszámgyárban került tanoncnak.

Hill egyébként világéletében azt állította, hogy elszántságát édesanyjától örökölte, míg a humorérzékét bróker édesapjától, a britet ugyanis remek humorérzéke miatt is nagyon kedvelték a sportágban. A brit imádta a veszélyt, és talán nem sokan tudják róla, hogy a bal lába valamivel rövidebb volt, mint a jobb, amit egy balestnek köszönhet. A brit ugyanis saját motorkerékpárjával egy ködös éjszakán hátulról beleszaladt egy parkoló autóba és eltört a combcsontja.

A pilóta a haditengerészetnél is szolgált műszerészként, majd miután leszerelt, visszatért a Smith szerszámgyárba dolgozni. A katonaság alatt ismerte meg későbbi feleségét, Bettet is.

Evezés és autósport

Mivel családjáról nem lehetett azt állítani, hogy érdeklődött volna az autósportok iránt, nem volt törvényszerű, hogy ezt a sportágat válassza, bár kedvelte a száguldást. És különösen azért nem, mert 1952-ben csatlakozott a Londoni Evezős Klubhoz, amely az egyik legnagyobb és legsikeresebb klub Nagy-Britanniában. 1952. és 1954. között a későbbi pilóta húsz döntőben evezett a klub színeiben, és társaival együtt nyolc alkalommal zsebelték be a győzelmet. Hill akkor sem feledkezett meg egykori klubjáról, amikor már autóversenyzőként ért el sikereket. A pilóta sisakja pedig a klub iránti tisztelete miatt annak színeiben pompázott. Sisakjának alapszíne sötétkék volt, tetején pedig kis evezők látszódtak.

A kétszeres világbajnok 1973-ban, a száguldás az élete volt

Hillt egyébként jobban érdekelték a motorok, de amikor 1954-ben meglátta a Universal Motor Racing Club hirdetését, amely 5 schillingért kínált vezetési lehetőséget Brands Hatch-ben, elment, hogy kipróbálja magát. Az új versenyzőiskola bárkit szívesen látott, aki kellő tehetséget érzett magában a vezetéshez, és Hill ki is használta a lehetőséget. A brit négy kört tett meg Brands Hatch-ben, és olyan hatással volt rá mindez, hogy később azt mondta, abban a négy körben minden megváltozott. S bár az iskola tulajdonosa nem szerződtette, Hill nem adta fel álmait. Azt a vágyát azonban, hogy versenyző legyen, két tényező hátráltatta: nem igazán tudta, hogyan is kell utcai autót vezetni, és anyagilag nem engedhette meg magának ezt a sportot. Hill, hogy fejlessze magát, vásárolt egy 1934-es Morrist, és saját magát képezte, majd megszerezte a vezetői engedélyt is. Otthagyta munkáját a Smith-nél, összegyűjtötte a munkanélküli segélyt, majd az egyik versenyzőiskolában szerelőnek állt, de rövidesen már oktatóként kereste a kenyerét.

Elindult néhány versenyen is, és találkozott Colin Chapmannel, akinek segített Lotus autói fejlesztésében. Hill meggyőzte Chapmant arról, hogy napi egy fontért alkalmazza őt részmunkaidőben a Lotusnál. A brit alkalmanként versenyezhetett is, majd amikor Chapman 1958-ban úgy döntött, hogy csapata készen áll a Forma-1-re, az akkor 29 éves Graham Hillből F1-es pilóta lett.

Lotustól a BRM-hez, ötödik F1-es éve világbajnoki címet hozott neki

Első Forma-1-ben töltött éve nem alakult a legjobban, a Lotus ugyanis lassú és megbízhatatlan is volt, Hill pedig pont nélkül zárta a szezont. A pilóta a Monacói Nagydíjon debütált, ám a féltengely hibája miatt fel kellett adnia élete első F1-es futamát, és összesen csak két versenyen látta meg a kockás zászlót. Az 1959-es idényben javult a helyzet, és bár abban az évben is csak két futamon ért célba, és nem szerzett pontot a Lotusszal, a brit rengeteget fejlődött. 1960-ban azonban már a BRM-nél versenyzett, ahol egészen 1966-ig vezetett. Új csapatával ugyan az első évben egyszer dobogóra állhatott - harmadik lett Hollandiában - mindössze négy pontot szerezve a 15. lett a bajnokságban.

A BRM-nél ért fel először a csúcsra

1961-ben még kevesebb egységet szerzett, ugyanis csak három pontnak örülhetett, 1962-ben azonban mindenkinél többet sikerült. 1962-ben Hill megnyerte a bajnokság nyitófutamát Hollandiában, majd a szezon során még további három győzelmet aratott, Németországban, Olaszországban és Dél-Afrikában, utóbbi az év utolsó versenye volt. A BRM remek autó adott a britnek, aki 33 évesen ért fel a csúcsra. A világbajnoki címet a Dél-Afrikai Nagydíjon szerezte meg, miután legnagyobb riválisa, Jim Clark húsz körrel a verseny vége előtt műszaki hiba miatt kiállni kényszerült.

Ekkor azonban már nemcsak a sportágban ünnepelték, hanem a különféle magazinok is terjedelmes oldalakat szenteltek neki. Hillt jó humora miatt ugyanis sokan kedvelték, és ő igencsak élvezte is a népszerűséget. Rengeteget bohóckodott, és ilyenkor előfordult, hogy az asztalon táncolt, de sztriptízelt is, illetve egyszer meztelenül futott körbe egy medencét. Nyíltan flörtölt a nőkkel, amivel számos alkalommal hozta szörnyű helyzetbe feleségét, Bettet.

Bette egyébként 1955-ben lett Graham Hill felesége, és a házaspárnak három gyermeke született, két lány, Brigitte és Samantha, illetve egy fiú, Damon. Damon Hill később apja nyomdokaiba lépett, és 1996-ban maga is világbajnok lett a Forma-1-ben. Több egykori bajnok fia fordult már meg a sorozatban, eddig azonban egyik család sem tudta véghezvinni azt, amit Hillék.

A BRM-mel nem tudott duplázni, a Lotusszal a csúcson 1968-ban

Visszatérve Graham Hill autóversenyzői pályafutásához, a színfalak mögött a brit meglehetősen heves vérmérsékletű volt, és amikor a BRM leszállóágba került, nem egyszer fordult elő, hogy kifakadt a csapatra. 1963. és 1965. között ugyanis minden alkalommal lemaradt a világbajnoki címről, hiába aratott minden évben két győzelmet, ez nem volt elég ahhoz, hogy duplázni tudjon. 1963-ban Jim Clark vágott vissza neki, míg 1964-ben John Surtees ünnepelhetett a rendkívül kiélezett szezon végén. Két futammal az idény vége előtt ugyan még Graham Hill állt az élen, az utolsó nagydíjon azonban a ferraris Lorenzo Bandinivel való ütközése után elszálltak az esélyei. 1965-ben ismét Clark diadalmaskodott Graham Hill előtt, majd egy évvel később már csak az ötödik helyet szerezte meg összetettben. Bár ebben az évben megnyerte az Indianapolis 500-as versenyt, úgy döntött, hogy elhagyja a BRM-et és visszatért "gyökereihez", a Lotushoz.

Graham Hill 1968-ban a Lotusszal is világbajnok lett

1967-ben Hill tehát ismét a Lotus alkalmazottja lett, és kivette a részét a Lotus 49-es fejlesztéséből, az autóba ugyanis az új Cosworth-V8-as motor került. Ebben az esztendőben ugyan csak a hetedik pozíciót szerezte meg, a következő évben már ismét az élmezőnyben autózott. A Lotusnál egyébként a kétszeres világbajnok, Jimmy Clark lett a csapattársa, és amikor 1968-ban Clark Hockenheimben egy Forma-2-es versenyen életét vesztette, majd utódja, Mike Spence is meghalt egy gyakorlás közben, Hill volt az, aki vezette az alakulatot.

Az 1968-ban 39 éves pilóta Clark halála után zsinórban két futamot is nyert, majd a november 3-án rendezett szezonzárón, a Mexikói Nagydíjon is diadalmaskodott, és végül megszerezte második világbajnoki címét is. Ebben az évben engedélyezte a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) a szárnyak használatát a versenygépeken, és Colin Chapman a Lotus 49B-re Monacóban egy szerény első szárnyat szerelt. Hill pedig karrierje során negyedik győzelmét aratta a hercegségben. Újdonság volt ugyanakkor az is, hogy az FIA engedélyezte, hogy a csapatokat korlátlanul szponzorálhassák, miután a BP, a Shell és a Firestone is kilépett a sportból.

A brit egy évvel később ötödik elsőségét is megszerezte Monacóban, amellyel egy olyan rekordot állított fel a városállamban, amelyet utána Ayrton Senna tudott 1993-ban megdönteni, amikor a brazil hatodik győzelmét aratta Monaco utcáin.

A kis híján végzetes baleset után már nem a régi

1969-ben az amerikai Watkins Glenben Hill hatalmas balesetet szenvedett, amelyből szerencsésen felépült ugyan, de utána mégsem volt a régi, bár visszatérését követően 1970-ben a Dél-Afrikai Nagydíjon szerzett egy pontot. A baleset egyébként úgy történt, hogy Hill megpördült Lotusával, majd miután sikerült újraindítania gépét, a mezőny után eredt. Autójának egyik abroncsa azonban leeresztett, a Lotus megdobódott, és végül egy töltésbe csapódott. Hill kirepült az autóból, mivel megpördülése után nem kapcsolta be a biztonsági öveket. A pilóta mindkét lába súlyosan megsérült, és egy ideig kerekesszékbe is kényszerült. Felépülése után folytatta a versenyzést, ám mint ahogyan arról fentebb már szó esett, nem volt a régi.

Colin Chapman, aki hitt a britben, elintézte, hogy Hill 1970-ben Rob Walker csapatába kerüljön, ahol a legújabb Lotusszal versenyezhetett. Abban az évben a tizenharmadik pozícióban zárta az idényt. A következő két évben Hill a Brabham pilótája lett, ám még hátrébb csúszott az összetettben, hiszen egy huszonegyedik, illetve egy tizenötödik helyig futotta. A Forma-1-ben 1969-ben aratta utolsó győzelmét, és bár 1971-ben Silverstone-ban is nyert, az nem számított bele a bajnokság eredményébe. Amikor azonban Bernie Ecclestone birtokába került a csapat, Hill nem maradt ott.

Az Embassy Hill Racing és Hill karrierjének vége

Hill, a monacói "herceg"

1973-ban inkább saját Forma-1-es csapatot alapított, az Embassy Hill Racinget az Imperial Tobacco támogatta. A csapat autója azonban nem igazán volt ütőképes, így a pilóta mindössze egyetlen pontot szerzett 1974-ben. Majd amikor 1975-ben nem tudta kvalifikálni magát a Monacói Nagydíjra, Hill bejelentette, hogy befejezi versenyzői pályafutását a Forma-1-ben, ám leszögezte, továbbra is vezeti az Embassy Hill Racinget, amelynél egy tehetséges fiatal pilóta, Tony Brise próbálgatta szárnyait. A 46 éves versenyzőnek ott ért tehát véget karrierje, ahol annak idején elkezdte, Monacóban.

Bár Hill elsősorban a Forma-1-re koncentrált, de a sportautókkal való versenyzés is közel állt a szívéhez, és többször rajthoz állt a legendás Le Mans-i 24 órás viadalon. Amikor F1-es karrierje a végéhez közeledett, 1972-ben Henri Pescarolóval győzni tudott Le Mans-ban a Matra csapat tagjaként. Ennek a diadalnak köszönhetően a mai napig Graham Hill az egyetlen, aki elhódította a Triple Crownt (Háromszoros korona) az autósportban. Ez a cím annak jár, aki vagy megnyeri az Indianapolis 500-as versenyt (Hillnek ez 1966-ban sikerült), a Le Mans-i 24 órás megmérettetést (Hill: 1972) és a Monacói Nagydíjat (Hill: 1963, 1964, 1965, 1968, 1969) vagy pedig diadalmaskodik az Indianapolis 500-ason, a Le Mans-i 24 óráson és Forma-1-es világbajnok lesz (Hill: 1962, 1968). Graham Hill mindkét kategória alapján kiérdemelte ezt a trófeát.

A jókedvéről és életvidám természetéről híres Hill rendszeresen volt a különböző televíziók vendége, de 1966. és 1974. között négy filmben is szerepelt, az egyikben egy helikopter-pilótát alakított.

Hill (jobbról a 2.) Jim Clark temetésén

Hillnek a repülőgép-vezetés is az egyik szenvedélye volt, és 1975-ben ez is lett a veszte. Azon a végzetes novemberi 29-i napon, Hill pártfogoltja, Tony Brise Franciaországban, a Paul Ricard pályán tesztelt. Amint a gyakorlás befejeződött, a fiatal tehetség, Hill és még négy csapattag a kétszeres világbajnok Piper Aztec típusú repülőgépével London felé vette az irányt. A gépet Hill vezette, aki a sűrű ködben rosszul navigált, a repülőgép pedig az Arkley golfpályára zuhant. A fedélzeten tartózkodott Hill és Brise mellett Ray Brimble csapatmenedzser, két szerelő, Tony Alcock és Terry Richards, illetve a tervező Andy Smallman. A tragédiát egyikük sem élte túl. Graham Hill így nem élhette meg, amint fia, Damon a nyomdokaiba lép, majd 21 évvel halála után világbajnoki címet szerez a Forma-1-ben. A kétszeres világbajnokról Silverstone-ban utcát neveztek el, Brands Hatch-ben pedig az egyik kanyar kapta róla a nevét.

Hill halálával Nagy-Britannia egy olyan embert vesztett el, aki megmutatta a szigetországiaknak azt, hogy az utca emberéből is lehet valaki kétszeres Forma-1-es világbajnok. A versenyző 176 nagydíjon indult el, 14 győzelmet aratott és kétszer gyűjtött versenyzőtársainál több pontot. A jellegzetes, peckes bajszáról felismerhető brit maga volt az élet, nagyszerű társasági ember volt. Egy olyan személy, aki mindig aktív volt, határtalan energiával rendelkezett, és képes volt arra is, hogy a legjobb vígjátékszínészeknek meséljen vicceket. Graham Hill ha élne, ma lenne 80 éves.

Graham Hill és csapatának Forma-1-es statisztikája: