A fiatal Rosberg házaspár 1948 telét Svédországban töltötte, tanulmányaik ugyanis oda kötötték őket. Mikulás napján itt érte őket a gyermekáldás, megszületett Keijo Erik nevű kisfiuk, aki az egyszerűsített Keke Rosberg néven lelhető fel a történelemkönyvekben.

A kiscsalád később visszatért Finnországba, ahol Rosberg papa állatorvosként, felesége kémikusként dolgozott. Csemetéjük azonban nem véletlenül lett autóversenyző, hiszen ők is rajongtak a száguldás iránt, olyannyira, hogy mindketten raliztak is. A kis Keijo számára kézenfekvő megoldás volt a családi autó, amikor "tanszert" keresett magának a vezetés elsajátításához, ám az önképző kör első foglalkozását a családi ház garázsának ajtaja bánta.

A szülök ezek után jobbnak látták, ha Keijo a gokart-pályákon gyakorol, ami odáig vezetett, hogy tizenéves korára valóságos versenyző lett. A tanulást sem hanyagolta el, és sokáig fogorvosnak vagy programozónak készült, de végül ezen ambícióit a motorsport iránti szeretete a háttérbe szorította.

Ötszörös finn gokart-bajnokként kár is lett volna azért, ha nem ragad le a versenyzés mellett. Így egy fogorvossal kevesebb lett ugyan Finnországban, de az autósport cserébe kapott egy későn érő nagy bajnokot. Keijo 1973-ban, majdnem 25 évesen skandináv- és Európa-bajnok lett gokartban.
 

Innentől kezdve nem volt megállás, minden energiáját a versenyzésbe fektette. A gokartozást követően a Formula Vee és a Super Vee formaautós sorozatokban folytatta pályafutását. Az 1975-ös szezonban huszonegy futamon állt rajthoz, ezek közül tizet megnyert. Újabb kihívásokat keresve egyre jobban távolodott Európától, 1978-ban öt kontinensen 36 hétvége alatt összesen 42 versenyen állt rajthoz. Többek közt megnyerte a Formula Pacific bajnokságot Amerikában, és ötödik lett a Forma-2-ben.

A negyvenkét verseny közül tizenhat már a Forma-1-es világbajnoki sorozat keretein belül zajlott. Keke neve mellé egyetlen pont sem került, igaz, ez nem elsősorban az ő hibája volt, hiszen nem élcsapatoknál versenyzett. Igen, csapatoknál, első szezonjában ugyanis kis túlzással minden futamon más csapatnál szerepelt.

Az F1-es bemutatkozásra Dél-Afrikában a hongkongi tőkével üzemelő Theodore csapatnál került sor, amely igazi sereghajtó volt. Első versenyét be sem tudta fejezni, ám következő nekifutásra sokkal jobban sültek el a dolgok számára. A bajnokságba be nem számító, esős időben rendezett silverstone-i futamot a nagy nevekkel teletűzdelt mezőnyben is megnyerte. Erre a győzelemre mindenki felfigyelt F1-es berkekben, ám komolyabb szerződéssel ekkor még senki sem rohanta meg. A bajnokságba visszatérve a soron következő nagydíjakra kvalifikálni sem tudta magát harmatgyenge gépével, így inkább más lehetőség után nézett, és az ATS-hez igazolt.

Hamarosan kiderült, hogy csöbörből vödörbe került, így három verseny után visszatért a Theodore-hoz, amely ekkor már a Wolf egy korábbi kasztnijait használta, de a versenyképességen ez sem sokat lendített, így Rosberg vándoréve végén ismét az ATS-nél tekergette a kormányt. Ebben az esztendőben összesen tizenhat versenyhétvégén vett részt, de csak kilenc versenyen tudott elrajtolni, a többin már a kvalifikáción elhasalt.

A folytatásban sem jutott neki jobb autó, a Wolf (itt szezon közben kapcsolódott be az 1979-es bajnokságba, hét futamon indult), majd az 1980-as és 1981-es szezonban a Wolfot felvásárló Fittipaldi Racing sem tudott neki ütőképes négykerekűt adni. Így fordulhatott elő, hogy első négy Forma-1-es évében mindösszesen hat pontot szerzett: a 80-as szezonnyitón Argentínában harmadik lett. Fittipaldi csapata (is) kifogyott a pénzből 1981-ben, a 33 éves Rosberg számára így a visszavonulás is felmerült, mint lehetőség. Azonban erre szerencsére mégsem került sor.

Az 1980-as bajnok, Alain Jones ugyanis váratlanul bejelentette visszavonulását, Frank Williams így versenyző nélkül maradt nem sokkal az 1982-es idény rajtja előtt. A brit csapatfőnök ekkor Keke Rosberget ültette autójába, és hogy ez mennyire jó húzás volt, azt a világbajnoki cím bizonyítja. Pedig eredetileg Carlos Reutemann mellé másodikszámú pilótának érkezett, csakhogy az argentin a szezon második futama után visszavonult.

Az örömteli pillanat Las Vegasban

Annak ellenére, hogy igazán nagy eredményei nem voltak a Forma-1-ben a williamses idényét megelőző négy szezonban, Keke érett, kiforrott pilóta volt, aki elviselte a rá nehezedő terhet, és a hirtelen jött lehetőséget maximálisan kihasználta. A Williamsnél végre versenyképes autót kapott, és a hőn áhított futamgyőzelem is megszületett. Igaz, hogy mindössze egyszer csendült fel tiszteletére a finn himnusz a pódiumon, de a szezon végén így is mindenkinél több pontja volt. Egy futamgyőzelemmel korábban csak Mike Hawthorn tudott bajnok lenni 1958-ban, Rosberg 1982-es sikere óta pedig senki nem volt képes erre a "bravúrra" a Forma-1-ben.
 

Az, hogy egyetlen elsőség elég volt neki a végső sikerhez, nem a mezőny gyengeségét mutatja. Épp ellenkezőleg! Öten is két-két futamgyőzelemmel zárták a szezont, a duplázó Didier Pironi, John Watson, Niki Lauda, Alain Prost, René Arnoux mellett még Patrick Tambay, Michele Alboreto, Elio de Angelis, Riccardo Patrese és Nelson Piquet is tudott futamot nyerni, vagyis a tizenhat nagydíjon tizenegy különböző győztest hirdettek. A mezőny tehát finoman szólva is kiegyensúlyozott volt. A legegyenletesebb teljesítményt Rosberg nyújtotta, akit a szezonzáró versenyen Las Vegasban ötödikként intettek le, ami bőven elég volt neki ahhoz, hogy az utolsó öt fordulót súlyos lábsérülése miatt kihagyó és addig toronymagas esélyes Pironi, valamint Watson előtt világbajnokká avassák.

Bajnokként maradt a Williamsnél, amely autóiba bekerültek a Cosworth turbómotorjai. Monacóban nyert ugyan, de a címvédésre egy percig sem volt esélye, a dobogóra is csak összesen kétszer állhatott fel. A motor megbízhatatlanságát megelégelve a Williams még a szezon vége előtt Hondára váltott, de 1984-ben a japán erőforrásokkal sem mentek többre, sőt, Rosberg év végi pontszámban és helyezésben egyaránt alulmúlta az előző szezonját.

1985-re is maradt a Williamsnél, és ez az évad lényegesen jobban is sikerült számára, mint a bajnoki cím megszerzését követő kettő, egyéni rekordot felállítva két futamgyőzelmet is behúzott. Összetettben harmadik lett, de a bajnoki cím az erős hajrá ellenére is fényévekre volt tőle. A hullámvölgyben lévő csapat helyzetén a Honda bivalyerős, de megbízhatatlan motorjai sem javítottak, így Keke már szezon közben elfogadta a McLaren ajánlatát 1986-ra.

Már elmúlt 37, amikor elhagyta a Williamset, és a topon lévő McLarenhez szegődött, de pechjére a wokingiak 1986-os konstrukciója nem igazán passzolt az ő agresszív vezetési stílusához. Pedig az MP4-2C nem volt rossz autó, hiszen a finomkezű Professzor, Alain Prost világbajnok lett vele. Rosberg ötven ponttal szerzett kevesebbet, mint Prost, mindössze 22-ig jutott, és a dobogóra is csak egyszer állhatott fel, második lett Monacóban.

Kora mellett a viszonylagos sikertelenség is egyre inkább a visszavonulás felé terelte, ráadásul 1986-ban közeli barátja, Elio de Angelis halálos balesetet szenvedett egy teszten, így mindezek hatására az idény végén valóban visszavonult. Ezt később azonban már megbánta, de ekkor már nem volt visszaút.
 

A versenyzéstől azonban nem sokáig maradt távol. 1989-ben a spai 24 óráson tért vissza a pályára, majd 1991-ben már a német túraautó bajnokságban, a DTM-ben állt rajthoz. Itt a Mercedes és az Opel színeiben versenyzett, majd 1995-ben megalapította saját csapatát, a Team Rosberget. Keke ez év végén, 47 évesen végleg felhagyott a versenyzéssel és az istálló futtatására, valamint pilóták menedzselésére fókuszált.

A DTM-es kaland két év után véget ért, Rosberg csapata ezután a Forma-BMW, a német Forma-3, az F3-as eurószéria és az A1GP mezőnyének tagja is volt, majd 2000-ben újra a német túraautózás következett, Rosberg két Mercedest indított. A visszatérés azonban csak egy évre szólt, de rövid szünet után 2004-ben ismét a DTM-ben szerepelt, ekkor már két Audival. A Team Rosberg a mai napig rendszeres résztvevője a DTM küzdelmeinek.

Fiával, a szépreményű Nicóval

Mint említettük, Keke Rosberg pilóták menedzselésével is foglalkozott, Jyrki Järvilehto (alias JJ Lehto) és Mika Häkkinen is az ő közbenjárására került be a Forma-1-be. Nemcsak honfitársait, de már német állampolgár fiát, Nicót is bejuttatta a Forma-1-be. Az ifjabbik Rosberg 2006-ban debütált, négy szezont töltött el a Williamsnél, 2010-ben pedig már a gyári Mercedes pilótája lesz. Nico azon kevesek közé tartozik, aki megbirkózott azzal a pluszteherrel, hogy apja nyomdokába lépve F1-es pilóta lett, és bár futamot még nem nyert, de többször bebizonyította, hogy nem pusztán családneve miatt került be az elitbe.