A Forma-1 fennállásának 60. évében születésnapjuk sorrendjében bemutatjuk a 30 világbajnokot, és bár a véletlen műve, de a sportág (eddigi) legsikeresebb alakjával, Michael Schumacherrel indul a Születésnapos világbajnok elnevezésű sorozatunk.

Egy ilyen klasszissal kapcsolatban sok újdonsággal már nem tudunk szolgálni, hiszen pályafutásának feldolgozására már rengetegen vállalkoztak, melynek eredményeként számtalan könyv is született. Így mi sem az újdonság erejével akarunk hatni, hanem - csakúgy, mint a sorozat következő részeiben a többi bajnok esetében - szeretnénk egy átfogó képet adni a sportág legendájáról.

Michael Schumacher igazi megosztó személyiség. A mezőny általában hemzseg az olyan versenyzőktől, akik nem váltanak ki különösebb érzelmeket a szurkolókból, tiszteletben tartja őket mindenki, még akkor is, ha nem neki szorítanak. Schumachert viszont vagy szerette és bálványozta valaki, vagy ki nem állhatta. Középút nem volt, olyan F1-kedvelőt szinte lehetetlen lenne találni, aki ne tudná, hogy melyik táborban a helye.

Az érvek mindkét oldalon jókora listát tennének ki, de most nem az igazságszolgáltatás a feladatunk. Kétségtelen, hogy Schumacher a Forma-1 legnagyobb alakjává nőtte ki magát, olyan rekordokat állított fel, amelyek talán több generáción keresztül is megdönthetetlenek maradnak. Az is vitathatatlan, hogy volt néhány olyan húzása a pályán, aminek sportszerűsége minimum kérdéses, ezen esetek azóta is rendszeres vitatémát szolgáltatnak egy-egy baráti körben.

Most azonban vegyük sorra, hogy egy szegény családból származó kiskölyök hogyan jutott el a világ tetejére, és hogyan volt képes átírni számtalan oldalt a történelemkönyvekben.

A kézenfekvő hobbytól a DTM-ig

A világ egyik leghíresebb sportolója 1969. január 3-án látta meg a napvilágot a németországi Hürth-Hermülheimben, Rolf Schumacher és Elisabeth Scheuer első gyermekeként. A kis Michael négyévesen vezetett először egy gokarthoz nagyon hasonló négykerekűt, amit édesapja fabrikált neki, ami éppen alkalmas volt arra, hogy a csöppség rákapjon a versenyzésre. Az apa ugyan kőműves volt, de másodállásban a kerpeni gokart-központban dolgozott, persze nem a szakmájában. Michael - és később öccse, Ralf - sorsát az is megpecsételte, hogy édesanyja szintén a gokart-pályán dolgozott, ő büfés volt. Így a Schumacher testvérek már csak a szülők miatt is sok időt töltöttek el a centrumban, és ha már ott voltak, sokat is gokartoztak.

A hobbinak induló tevékenység azonban kezdett komolyra fordulni, Michael tagja lett a Kerpeni Gokart Klubnak, és hihetnénk, hogy innen egyenes út vezetett a Forma-1-be. Csakhogy a kis tehetségnek keményen meg kellett dolgoznia az előrelépésért, hiszen családja szerény körülmények közt élt, így a gokartjára sem tudtak sokat költeni. A pályát természetesen használták profik is, akik a szemétbe dobálták a leselejtezett gumikat és alkatrészeket, amik Michaelék számára aranyat értek. Szó szerint, hiszen 1975-ben Schumacher az összetoldozott gokartjával a nála sokkal pénzesebb, ergo jobb technikát birtokló riválisokat maga mögé utasítva a klub bajnoka lett.

Az autósportban rengeteg tehetség kallódik el pusztán az anyagi háttér hiánya miatt, és nem sok kellett volna ahhoz, hogy Schumacher is erre a sorsra jusson. Apja egyik ismerőse, Gerhard Noack azonban kisegítette a családot. A tapéta- és szőnyegboltost ugyanis lenyűgözte Michael képessége, ezért meglepte a fiúcskát egy igazi versenygokarttal. Noack mellett Jürgen Dilk is sokat tett Michael karrierjéért, hiszen ő kezdett el szponzorokat vadászni a győzelmeket és az elismeréseket nagymennyiségben begyűjtő reménységnek.

1984-ben és 1985-ben junior bajnok lett, 1986-ban a szeniorok közt az összetett harmadik helyéig vitte, a következő évben azonban már a teljes német mezőny behódolt neki. Michael tehát megérett a kategóriaváltásra, 1988-tól már formaautóval versenyzett, rögtön két szériában is. A Forma König sorozatot fölényesen megnyerte (a 10 futambók kilencet megnyert, a tizediken második lett...), a Forma Ford-ban pedig hatodik lett úgy, hogy a versenyek egyharmadát kihagyta.

Ezen időszak azonban talán még fontosabb volt számára abból a szempontból, hogy ekkor figyelt fel rá Willi Weber, aki a mai napig a menedzsereként dolgozik. Weber akkor egy Forma-3-as istálló csapatfőnöke volt (WTS - Weber Trella Stuttgart), és nem habozott sokat, 1989-re leszerződtette a 20 éves tehetséget.

A német Forma-3-as mezőny is gyorsan megtanulta a Schumacher nevet, Michael a kategóriában töltött első évében harmadik lett Karl Wendlinger és Heinz Herald Frentzen mögött. A trió csatározása ezzel nem ért véget, a Mercedes mindhármójukat bevette a fiatalokat támogató programjába, így 1990-ben a sportautó világbajnokságban összemérhették tudásukat. Schumi 1990-ben a Forma-3-ban is helytállt. Mi az hogy helyt állt, bajnok lett a WTS színeiben! Ebben az idényben találkozott először későbbi nagy riválisával, Mika Häkkinennel, akivel a Forma-1-ben évekig kölcsönösen megkeserítették egymás életét - persze csak a versenypályán.

Németország tehát már ekkor a lábai előtt hevert, az 1990-es szezon végén Macauban rendezett nagydíj megnyerésével pedig nemzetközi hírnévre is szert tett.

A Mercedesnél eltöltött időszakban vált belőle igazi profi autóversenyző, ott tanult meg kommunikálni a mérnökökkel és a médiával, és ekkor tapasztalhatta meg, milyen is kordában tartani egy 750 lóerős versenygépet. A sportautózásban azonban nem hagyott maradandó nyomot, első évében (ugyebár akkor nyert F3-ban) az ötödik helyig vitte, 1991-ben pedig már a Mercedes nem volt túl versenyképes, egyetlen futamgyőzelmet tudott összehozni. Néhány alkalommal a DTM-ben (német túraautó bajnokság) is megmérette magát, de ott is kiderült, ez nem az ő világa. Michael így fogalmazta ezt meg: "Valahogy nem nekem találták ki azokat a versenyautókat, amiknek tetejük is van."

A megragadott lehetőség, irány a Forma-1!

Az F1-es bemutatkozás

Az 1991-es év azonban mégsem telt el jelentős siker nélkül, hiszen hirtelen a Forma-1-ben találta magát. A Jordan istálló pilótáját, Bertrand Gachot-t ugyanis rács mögé zárták (egy taxisofőrrel támadt nézeteltérése), így a csapatnak sürgősen pilótára volt szüksége. A választás remek teljesítményének és kapcsolatainak köszönhetően Schumira esett, aki nem is vallott szégyent, sőt, a kvalifikáción a hetedik helyet szerezte meg. Ez főleg annak fényében volt elismerésre méltó, hogy a belga pályán akkor vezetett először, Forma-1-es autóval pedig korábban csak egy tesztet teljesített. Őstehetsége tehát rögtön megmutatkozott, és bár a versenye nem sikerült túl jól - műszaki hiba miatt ötszáz méter után kiállt -, mégis felkeltette a többi csapat figyelmét. Éppen ezért nem jelentett problémát, hogy a Jordannel nem sikerült megegyezniük, helyette aláírták a Benetton szerződését. Két héttel a belga bemutatkozás után Schumacher az Olasz Nagydíjon is rajthoz állhatott, és kezdetét vette egy páratlan F1-es pályafutás.

A monzai szereplés is emlékezetesre sikerült. Michael az általa is bálványozott Ayrton Sennával csatázott, igaz, ez elsősorban amiatt valósulhatott meg, mert a brazil a rajtnál jócskán visszaesett. A futamot Schumi az előkelő 5. helyen zárta, és első benettonos versenyén rögtön megelőzte csapattársát, a háromszoros világbajnok Nelson Piquet-t. A szezonból hátralévő négy futamon újabb három pontot kapart össze.

Nem is volt kérdéses, hogy marad a Benettonnál, első teljes idényében, 1992-ben is. Michael remekelt, de ebben az évben ő sem tudta elhomályosítani Nigel Mansellt, aki annyi balszerencse után hihetetlen magabiztossággal szerezte meg a bajnoki címet. A brit több, mint kétszerannyi pontot szerzett, mint a harmadik helyezett Schumacher, aki azért annak örülhetett, hogy feliratkozhatott a győztesek sorába (éppen debütálásának helyszínén, Belgiumban nyert), és a végelszámolásnál megelőzte többek közt Sennát is.

Schumi a Benettonnal 1992-ben

Az eddigi tendenciát alapul véve 1993-ban újabb előrelépésnek kellett volna következnie, de Schumacher egy ponttal kevesebbet gyűjtött, mint egy évvel korábban, szám szerint 52-t, "csak" negyedik lett összetettben, és győzelmei számát is csak megduplázni tudta, vagyis egyszer csendült fel a tiszteletére a német himnusz, mégpedig Portugáliában. Megtorpanásról azért nem beszélhetünk, de nem tudta tartani a lépést az élmezőnnyel, vagyis a technikailag egy lépéssel a mezőny előtt járó Williamsszel, valamint a mclarenes Sennával.

Benettonos dupla

A következő években azonban fordult a kocka, a roppant tehetséges üldözőből üldözött lett. 1994-ben az első négy versenyt megnyerte, és mivel riválisai csak vergődtek, a negyedik forduló után máris 30(!) ponttal vezetett Gerhard Berger előtt. A négyes sikerszériát egy spanyol második hely, majd újabb két győzelem követte, a hetedik forduló után pedig már 37 pontos fórja volt az elsőszámú üldözővé előlépő Damon Hill előtt. Ekkor bizonyára kevesen gondolták volna, hogy a bajnoki címről egyetlen pont fog dönteni...

Az 1994-ben bevezetett szabályváltozásoktól (technikai szigorítások) megszédülő Williams szép lassan kezdett magára találni, ezzel párhuzamosan Schumacher pedig meglehetősen gyenge szériába kezdett. A német visszaesése azonban a külső körülményeken múlott, hiszen az FIA (Nemzetközi Automobil-szövetség) vizsgálódni kezdett a Benetton háza táján, a B194-es modellnél pedig nem is minden stimmelt. Ennek az lett az eredménye, hogy Schumachert két verseny után is diszkvalifikálták, a második esetet követően pedig két futamra el is tiltották. Ezalatt Hill sorra nyerte a futamokat, de a három versennyel a szezon vége előtt visszatérő Schumacherrel végül ő sem bírt. A szezonzáró Ausztrál Nagydíjat Michael egypontos előnnyel várta. Adelaide-ben a benettonos Hill előtt, vagyis nyerő pozícióban autózott, amikor az egyik kanyart elrontotta, és érintőre vette a falat, de folytathatta a körözést. Hill rögtön ott termett Schumacher nyakán, és amikor a jobbos kanyarban belső íven előzni próbált, a két autó összeért (lásd lentebb a videót). A német húzta a rövidebbet, a gumifal jelentette számára a végállomást. Ekkor a bajnoki cím veszni látszott, hiszen Hill továbbhajtott, de a bokszban a sérült bal első felfüggesztésével nem tudtak mit kezdeni a williamses szerelők, vagyis a brit is kiszállt. Ez egyben azt is jelentette, hogy Schumacher a pálya mellett, a kerítés mögött néhány szerencsés rajongó és a pályabírók gyűrűjében ünnepelhette első F1-es bajnoki címét.

1994 azonban sajnos nem csak Schumacher bajnokká avatásáról és a Benetton botrányairól maradt emlékezetes. A szezon negyedik futamán Imolában a Forma-1 történetének legsötétebb hétvégéje zajlott, az osztrák Roland Ratzenberger és a háromszoros világbajnok Ayrton Senna is halálos kimenetelű balesetet szenvedett.

Mondani szokás, hogy a bajnoki címet megvédeni sokkal nehezebb, mint megszerezni. Schumacher esetében ez pont fordítva volt, az 1995-ös éve valóságos sétagalopp volt az előzőhöz képest, legalábbis első ránézésre. Az idénynyitó Brazil Nagydíjon a második helyet megszerző David Coulthard kivételével mindenkit lekörözött. A folytatás azért nem volt ennyire egyszerű, sőt, a harmadik forduló után már Hill vezetett. Schumacher azonban két győzelemmel gyorsan fordított, és később is sokkal kiegyensúlyozottabban teljesített, mint legfőbb ellenlábasa. Ennek köszönhette azt, hogy már a szezon vége előtt bebiztosította címvédését. Második bajnoki győzelmét már sokkal jobb körülmények között ünnepelhette, hiszen a Csendes-óceáni Nagydíj dobogójának legfelső fokán fogadhatta a gratulációkat. A német zseni összesen 9 futamgyőzelemmel zárta az évet, 33 pontot vert Hillre, akivel a kiélezett párharc igen, a pályán való találkozás viszont ebben az évben sem maradt el, Nagy-Britanniában és Olaszországban is mindketten kiesetek a "randit" követően.

Miközben Schumacher a pályán küzdött, menedzsere, Willi Weber is tette a dolgát. A Benettonnal kapcsolatos állandó problémák (1995 is botránnyal indult, akkor az üzemanyag nem volt rendben az olaszoknál) és a csapatfőnök, Flavio Briatoréval megromló kapcsolat ahhoz vezetett, hogy Schumacher 1996-tól már a régi sikerek visszaállításán fáradozó Ferrari versenyzője volt.

Munkás évek a Ferrarinál

Azzal, hogy Schumacher elfogadta a Ferrari ajánlatát, a vártnál talán nehezebb helyzetbe sodorta magát. Az olasz istálló 1983 óta nem nyert a konstruktőrök között, az utolsó egyéni bajnoki címet pedig Jody Scheckter szerezte a vörösöknek még 1979-ben, vagyis Maranellóban ki voltak éhezve a sikerre. A csúcs meghódítása pokolian nehéz volt. Az első közös évben esélyük sem volt beleszólni a bajnoki címért zajló küzdelembe, azt a Williams párosa kisajátította magának, és végül Hill nyert az újonc Jacques Villeneuve előtt. Mögöttük Schumi végzett, a német ráadásul három futamot is megnyert (az első ferraris siker Barcelonában született meg), csapattársa, Eddie Irvine viszont alaposan elmaradt tőle, a Ferrari azonban így is elcsípte az ezüstöt a konstruktőrök között. A 96-os idény sokkal jobban is alakulhatott volna, ha a Ferrari csak egy hangyányit megbízhatóbb. Melbourne-ben fékprobléma, Argentínában a leszakadó hátsó szárny, Imolában a felrobbanó féktárcsa, Kanadában váltóprobléma, Franciaországban a felvezető kör alatt becsődölő motor, Silverstone-ban pedig a hidraulika meghibásodása ütötte el Michaelt a jó szereplés lehetőségétől. A szezon második felére aztán a Ferrari kiküszöbölte a technikai hibákat, a Spa-Francorchamps-ban és Monzában behúzott győzelem pedig reményt adott mindenkinek.

Az 1997-es esztendő sok jót ígért, Schumacher saját bevallása szerint mégis kitörölné az emlékezetéből ezt a szezont, legalábbis a legvégét mindenképpen. A Ferrari átcsábította a Benetton két szakemberét, Ross Brawnt és Rory Byrne-t, akiknek Michael már addig is sokat köszönhetett. Az erősítésnek meg is lett az eredménye, hiszen bár az első győzelem csak az ötödik versenyhétvégén, Monacóban született meg, a német pilóta egyértelmű vb-esélyessé lépett elő. A nagy ellenlábas Villeneuve volt, a kanadai pilóta a Williamset elhagyó Hill árnyékából kilépve igencsak megtáltosodott. Monaco után a két ellenfél felváltva gyűjtögette a győzelmeket - csak Berger és Coulthard tudta őket megrövidíteni -, a csata pedig végig kiélezetett maradt. A nagydöntőnek Jerez adott otthont, a finálé pedig igazi idegőrlő csata lett. Az időmérőn hárman is ezredre azonos időt futottak, Villeneuve, Heinz-Harald Frentzen és Michael között az döntött, hogy ki érte el azt előbb, így a pole pozíció a kanadaié lett. A verseny 47. köréig mégis az egypontos előnyt birtokló Michael állt jobban, ám akkor a hátrányát fokozatosan ledolgozó Villeneuve lőtávolon belülre érkezett. A trófeáról egy éve újoncként is csak egy hajszállal lemaradó JV nem is gondolkodott sokat, és egy jobbosban belső íven előzésre szánta el magát. Villeneuve autója már jóval előrébb volt, mint a Ferrari, de Schumacher is jobbra húzta a kormányt és a két autó összeért. A koccanástól Michael a kavicságyba sodródott, ahol autója felült a mély talajon, így számára itt véget ért az idény. Villeneuve viszont összeszedte autóját és tovább hajtott. A kétszeres világbajnok ekkor nem tehetett mást, mint riválisa kiesésében bízott, de a kanadai teljesítette a versenytávot, a kockás zászlóval pedig harmadikként, vagyis újdonsült világbajnokként intették le.

A két remek pilóta közt lejátszódó szituáció még sokáig beszédtéma volt. Michael nem ismerte el, hogy hibázott volna, szerinte semmi sportszerűtlen dolgot nem tett, de a másik tábor persze nem így vélekedett. A versenybírók a futam után szokványos balesetnek minősítették esetet, ám az FIA is kivizsgálta az ügyet és hibának minősítette Schumacher húzását, és elvette tőle az összetett második helyet (pontjait megtarthatta, azok beleszámítanak örökmérlegébe, bár erről is megoszlanak a vélemények).

Az újabb kudarcot hozó esztendő után a Ferrari 1998-ban a szabályváltozásokban (lassították az autókat, és többek közt ekkor vezették be a bordázott gumikat is, amik a 2008-as idény végéig voltak használatban) látta a Williams sikerkorszakának megszakításának lehetőségét. Ezen számításuk be is jött, ám pechjükre a McLaren gyorsabban alkalmazkodott az új regulákhoz, Mika Häkkinen pedig verhetetlen volt. Az idény rosszul indult Schumacherék szempontjából, de a 9. forduló után a német két pontra meg tudta közelíteni régi ismerősét. A hajrá azonban Häkkinennek sikerült jobban, aki az utolsó futamon, Japánban győzött és bajnok lett. Schumacher Szuzukában a mezőny végéről indult (a felvezető körben a kuplungja rakoncátlankodott, ezért került hátulra), de felküzdötte magát a harmadik helyre, ám ekkor egy gumiprobléma végleg véget vetett a versenyének és az idényének is.

Az 1998-as Belga Nagydíj három keréken ért véget...

Az 1998-as esztendőből a szurkolók bizonyára jól emlékeznek a Belga Nagydíj eseményeire is. Schumacher az óriási esőben hátulról belerohant David Coulthard McLarenjébe, majd miután három keréken a bokszba gurult, autójából kipattanva a skót bokszába indult, azzal a határozott szándékkal, hogy beszab egyet DC-nek. A német ugyanis akkor szándékosnak vélte riválisa tettét. Silverstone-ban Schumi kuriózumnak tekinthető győzelmet aratott, mivel a verseny második felében kapott stop & go büntetését a nagy taktikus, Ross Brawn utasítására a legutolsó körben teljesítette, majd a bokszutcában gurult át a célvonal meghosszabbításán. Ez teljesen szabályos húzás volt, ám mivel addig (és azóta sem...) senki sem próbálkozott hasonlóval, többen is sokáig kételkedtek a győzelem jogosságában.

Silverstone 1999-ben is központi szerepet kapott Schumacher életében. A Ferrari klasszisa a szezon nyolcadik futamán a rajt utáni első kanyarban - fék híján - ugyanis egyenesen továbbhajtott, és 107 kilométer per órás sebességgel a gumifalba fúródott. A futamnak lőttek, de nem sokkal a kórházba szállítás után kiderült, Michael jobb lábában a síp- és a szárkapocscsont is eltört, vagyis a bajnoki remények is elszálltak - ismét. A Ferrari szerencséjére a szezon addigi részében Eddie Irvine is 32 pontot gyűjtött, csakúgy, mint a hetekre kieső Schumi, így az írben benne volt a lehetőség, hogy üldözőbe vegye az akkor nyolcpontos előnyt birtokló Häkkinent. Irvine élt is a lehetőséggel, az addig elnyomott pilóta két futamot is megnyert, és tartotta a lépést a finnel. Schumacher hat futam után tért vissza (ezalatt Mika Salo helyettesítette, a finn 10 pontot szorgoskodott össze) és rögtön egy kettős győzelemhez segítette csapatát, természetesen Irvine volt az első. Az ír pilóta így négypontos előnnyel utazhatott a japán szezonzáróra, de Szuzukában Häkkinen megközelíthetetlen volt, és magabiztos győzelmet aratott, és megvédte címét. A Ferrari sem maradt üres kézzel, ugyanis a konstruktőri trófea Maranellóba kerülhetett (1983 után először), de az a fránya egyéni győzelem csak nem akart összejönni.

Az utánozhatatlan sikerszéria

A következő évek azonban mindenért kárpótolták a vörösöket, hiszen 2000-től példátlan győzelmi sorozat következett. 2000 és 2004 között Schumacher öt világbajnoki címet szerzett, vagyis hétszeres világbajnokként került be a történelemkönyvekbe.

A sikerkorszak két legfőbb letéteményese

Schumacher 2000-ben 5 futamot nyert meg a szezon első felében, míg Häkkinen csak egyet, de a Magyar Nagydíj után mégis a finn vezetett összetettben. Sőt, a mclarenes Belgiumban is győzött, ám az utolsó négy futam Schumacher sikerét hozta, aki már egy nagydíjjal a szezon vége előtt bebiztosította első ferraris világbajnoki címét. Ezzel pedig megtört a jég!

2001-ben már David Coulthard volt az elsőszámú ellenfél, de valójában a skót is csak asszisztálni tudott a negyedik bajnoki címhez. Schumacher már a Magyar Nagydíjon címvédőnek vallhatta magát, pedig még négy futam hátra volt a szezonból. 2002-ben aztán Michael a teljes mezőnyt lealázta, mindenkit porba döngölt. Egyedül csapattársa, Rubens Barrichello tudta csak vele valamelyest tartani a lépést, bár a Ferrarihoz 2000-ben csatlakozó brazil is csak feleannyi pontig jutott a végelszámolásnál, mint Michael. Schumacher mind a 17 versenyen dobogós volt, összesen 11 versenyt nyert meg és már a szezon 11. hétvégéjén, Franciaországban behozhatatlan előnyre tett szert. Ez mind rekord a maga nemében, ráadásul a német beérte az ötszörös világbajnok Juan Manuel Fangiót is, aki 2002-ig egyeduralkodó volt.

Talán ha ezzel áll rajthoz...

Kisebb vihart kavaró esemény(ek) nélkül azonban 2002 sem múlt el. Az Osztrák Nagydíjon Rubens Barrichello vezetett, de csapatutasításra elengedte Michaelt, csakhogy a brazil ezt az utolsó métereken tette meg, ami óriási felháborodást váltott ki. Igazából pont ebben az évben volt a legkisebb szükség ilyen beavatkozásra, de a Ferrari vezetősége a 99-es lábtörés óta semmit sem bízott a véletlenre. Schumacher az USA-ban visszaadta a kölcsönt Barrichellónak, amikor szinte egyszerre gurultak át a célvonalon. Ez a befutó szintén sokak szemét szúrta.

Éppen ezen eseményeken felbuzdulva az FIA betiltotta a csapatutasításokat. Schumacher dominanciájának megtörése érdekében a pontrendszert is átalakították, 2003-tól az első nyolc helyezett kapott pontot, a győztes és a második pilóta között pedig csak két pont volt a különbség.

Mindez azonban hiábavalónak bizonyult, ha nagy nehezen is, de Schumacher 2003-ban is bajnok lett. A McLaren kiválósága, Kimi Räikkönen volt a legnagyobb rivális (Juan-Pablo Montoya is sokáig tartotta a lépést az élmezőnnyel), de a finn pilótát ezüstnyila megbízhatatlansága elütötte a trónfosztás valós lehetőségétől. Azonban így is Räikkönen volt, aki az utóbbi évek legnagyobb csatájára tudta kényszeríteni Schumit, akinek a szezonzárón már a nyolcadik helyezés is elég volt az újabb sikerhez.

2004-ben ismét átrendeződtek az erőviszonyok a Forma-1-ben, a változás szele egyedül a Ferrarit nem érintette. A vörösök négykerekűje ismét messze a legjobb volt a teljes mezőnyben, Schumacher pedig újabb rekordokat állított fel. A 18 versenyből tizenhármat megnyert. Öt győzelemmel kezdett, majd Monacóban egy kiesés következett. A hercegségbeli csalódáson hét egymást követő futamgyőzelemmel tette túl magát, két második hely, majd egy pont nélküli Kínai Nagydíj következett a sorban. A szezonzárón Brazíliában a két pontot érő hetedik helyen gurult be a célba, de a hetedik bajnoki cím megszerzése szempontjából már az azt megelőző három futamnak sem volt jelentősége, ugyanis azt már Belgiumban elkönyvelhették neki.

Trónfosztás

Az, ami nem sikerült Häkkinennek, Coulthardnak, Räikkönennek és a ferraris csapattársaknak sem, 2005-ben összejött Fernando Alonsónak. A spanyol klasszis a Renault-val verhetetlen párost alkotott, amely addig a Ferrarira jellemző magabiztossággal hódította el a bajnoki címeket. Schumacher egyetlen futamot tudott csak megnyerni (azt az Amerikai Nagydíjat, amelyen csak hat autó rajtolt el a gumiháború miatt...), az utolsó négy versenyen pedig már úgy ült autóba, hogy tudta, matematikailag sincs esélye az újabb címvédésre.

A kiábrándító idény után 2006-ban már ismét az "igazi" Michael Schumachert láthatta a közönség, a német úgy harapott, mint fénykorában, ám a csúcsformában lévő Alonso ellen ezúttal sem volt ellenszer. Michael az Olasz Nagydíjon győzni tudott, a verseny utáni sajtótájékoztatón pedig véget vetve a pletykáknak bejelentette visszavonulását. A 37 éves rekordbajnoknak pályafutása utolsó versenyén, Interlagosban is volt még esélye a nyolcadik bajnoki cím megszerzésére, de ehhez győznie kellett volna, miközben Alonso nem szerez pontot. A spanyol nem tette meg ezt a szívességet, másodikként ért célba, Schumacher pedig pályafutásához méltó, agresszív versenyzést mutatott be Brazíliában, és bár vb-másodikként vonult vissza, valójában a csúcson hagyta abba.

MICHAEL SCHUMACHER

Születési idő: 1969. január 3.
Születési hely: Hürth-Hermühlheim (Németország)
Magasság: 174 cm
Súly: 68 kg
Lakhely: Vufflens le Chateau (Svájc)
Családi állapota: nős, felesége Corinna; gyermekeik: Gina-Maria és Mick

Forma-1-es pályafutása:

Forma-1-es csapattársai:

Legfontosabb Forma-1-es rekordjai:
- legtöbb világbajnoki cím (7)
- leggyorsabb világbajnok: a 17 futamos 2002-es szezon 11. futamán már világbajnok lett
- legtöbb futamgyőzelem (91; 2. helyezett: Alain Prost - 51)
- legtöbb ferraris győzelem (72; 2. helyezett: Niki Lauda - 15)
- legtöbb győzelem egy szezonon belül (13 - 2004)
- legtöbb győzelem egy szezonban zsinórban (7 - 2004)
- legtöbb győzelem ugyanazon a nagydíjon (8 - Franciaország, 7 - Kanada, 6 - Belgium)
- legtöbb mesterhármas /pole, győzelem, leggyorsabb kör egy hétvégén/ (22)
- legtöbb pole pozíció (68; 2. helyezett: Ayrton Senna - 65)
- legtöbb első soros rajthelyezés (114)
- legtöbb világbajnoki pont (1369; 2. helyezett: Alain Prost - 798,5)
- legtöbb pont egy szezonban (148 - 2004; 144 - 2002)
- legnagyobb pontelőnnyel bajnok (67 - 2002; 58 - 2001; 3. helyezett: Nigel Mansell 52-1992)
- legtöbb leggyorsabb kör (74; 2. helyezett: Alain Prost - 41)
- legtöbb dobogós helyezés (154; 2. helyezett: Alain Prost - 106)