Scheckter ráadásul a Ferrari legtöbbet emlegetett bajnokává vált, ugyanis az olasz istálló autójával Jody után 21 éven keresztül senki nem tudott a csúcsra érni. Visszavonulása is emlékezetes maradt, 1980-ban kiérdemelte a leginkább alulteljesítő címvédő nem éppen megtisztelő titulust.

A dél-afrikai vadember

Jody David Scheckter 1950. január 29-én East Londonban született. A kis Jody számára szinte elkerülhetetlen volt, hogy autóversenyző legyen, hiszen apjának Renault kereskedése volt a városban. Persze nem törvényszerű, hogy mindenki az autósport felé veszi az irányt, akinek ősei autókereskedést üzemeltetnek, de mégiscsak nagyobb ennek az esélye. Jody még egészen pöttöm kis fickó volt, amikor megtanult vezetni, de már ekkor is csak egyetlen fokozatot ismert, a padlógázt.

Innen egyenes út vezetett a versenypályák felé (az anyagi háttér mellé kiváló adottságok párosultak), de az ifjú reménység először motorkerékpárral próbált szerencsét. Első autós versenyének a bírók fekete zászlóval vetettek véget, ugyanis túlságosan veszélyesnek ítélték meg a vezetési stílusát. Ezt a tulajdonságot jó ideig nem is tudta levetkőzni, de később azért megtanulta kordában tartani a benne lakozó vadállatot.

20 évesen harmadik lett a dél-afrikai Forma Ford szériában, de ő lett a legjobb dél-afrikai, így ösztöndíjat kapott, melynek segítségével Európába utazhatott, hogy ott váltsa valóra álmát. Sikerei és óriási balesetei révén Angliában hamar megismerték a dél-afrikai vadember (így "becézték" akkoriban) nevét, aki a Forma Fordban és a Forma-3-ban mutatkozott be első szigetországi évében.

Jött, látott, zúzott

Remekül debütált

Briliáns képességeire meglehetősen hamar fény derült, és előre borítékolható volt, hogy a Forma-1-be is el fog jutni. Ez a vártnál is korábban sikerült neki, mindössze 18 hónapja tartózkodott Európában, és máris a királykategóriában találta magát. 1972-ben a szezonzáró Amerikai Nagydíjon a McLaren ugyanis harmadik autójával pályára küldte a dél-afrikait. A brit istálló vezetőségének nem is kellett csalódnia, Scheckter Watkins Glen-i bemutatkozása ugyanis parádésra sikeredett: a 31(!) fős mezőnyben a nyolcadik helyre kvalifikálta magát, a versenyen már harmadik is volt, de megpördült és végül csak kilencedikként intették le.

A McLaren ezek után még nem adott állandó szerződést a jellegzetesen bozontos hajú, erős testfelépítésű pilótának, de a harmadik autóval 1973-ban több futamon is rajthoz állhatott. Az idény harmadik állomásán a mezőny éppen Dél-Afrikában vendégeskedett és Scheckter hazai közönsége előtt is lehetőséget kapott. Ez pályafutása második Forma-1-es futama volt, ahol a harmadik helyről rajtolhatott, a versenyben két kör erejéig vezetett is, de motorhiba miatt végül nem tudta teljesíteni a teljes versenytávot.

1973-ban a Forma-1-ben tehát csak epizódszerep jutott neki, de így is sikerült maradandót alkotnia. A Francia Nagydíjon a második rajtkockából kilőve rögtön az élre állt, majd a futam nagy részében vezetett, de a hajrában ütközött a vb-éllovas Emerson Fittipaldival. A balesetben a címvédő Fittipaldi Lotusa rögtön megadta magát, Scheckter McLarenje viszont még tovább döcögött, de két körrel később ő is kiállt. Fittipaldi érthető módon felkapta a vizet, és élesen kritizálta, sőt, őrültnek nevezte az agresszív stílusban vezető Schecktert.

A soron következő brit futamon történtek sem éppen a dél-afrikai F1-es beilleszkedését segítették elő... A hatodik helyről rajtoló Scheckter az első körben fellépett a negyedik helyre, de a második kör elején kiszélesítette a kanyart, elvesztette a kontrollt autója felett, és óriási tömegbalesetet okozott. A McLaren a pálya közepén állt meg a silverstone-i célegyenesben, egészen addig, amíg valaki telibe nem találta azt. A csodával határos módon Scheckter sértetlenül szállt ki a füstölő roncsból, és másnak sem esett komolyabb baja (Andrea de Adamich lábtörése szúnyogcsípésnek minősült az akkori időkben), pedig tíz autó is rommá tört. A versenybíróság természetesen új rajtot rendelt el. A minden idők (egyik) legnagyobb Forma-1-es baleseteként aposztrofált tömegkarambol előidézése természetesen nem vetett jó fényt az amúgy sem túl népszerű Scheckterre. A versenyzők szövetségének (GPDA) nyomására a McLaren jobbnak látta, ha jegeli egy kis időre az ifjú titánt.

A kényszerpihenőről való visszatérés nem is sikerülhetett volna rosszabbul, Jody rögtön egy ütközéssel folytatta Kanadában. A szezon utolsó előtti versenyén a tyrrelles Francois Cevert volt az áldozat, a koccanás után mindketten kiestek. Meglepő módon néhány nappal ezután a Tyrrell leszerződtette főhősünket az 1974-es idényre, talán abból a megfontolásból, hogy így kisebb veszélyt jelent a csapatra... A dolog másik pikantériája az volt, hogy az a Cevert lett a csapattársa, akit Kanadában kibombázott. Illetve csak lett volna, a francia pilóta a ’73-as szezonzáró USA GP kvalifikációján ugyanis halálos kimenetelű balesetet szenvedett. Scheckter az elsők között ért oda Cevert roncsához, és az ott látottak változtattak hozzáállásán: "Ettől kezdve arra törekedtem, hogy megpróbáljam megóvni az életemet a Forma-1-ben"- idézi az formula1.com Schecktert, aki valóban mintha megfontoltabbá vált volna ettől kezdve.

Addigi F1-es mérlege tehát nem volt éppen mutatós. Hat futamon állt rajthoz, de a kockás zászlót az autóban ülve csak első versenyén látta meg, 1973-ban mindannyiszor idő előtt véget ért számára a száguldás, vezetési stílusa miatt pedig meglehetősen ferde szemmel néztek rá a kollégák. Ez a néhány alkalom is elég volt azonban ahhoz, hogy a korszak egyik meghatározó alakulata leszerződtesse.

Tyrrell, Wolf - hajszál híján

A furcsa szerzeménnyel

A Tyrrellnél 1974-ben minden adott volt számára, hogy végre bizonyítson és megmásítsa a róla kialakított negatív képet. A visszavonuló világbajnokot, Jackie Stewartot kellett pótolnia, és nem is okozott csalódást, hiszen végig harcban volt a bajnoki címért. Ebben nagy szerepe volt Ken Tyrrell csapatfőnöknek is, aki megzabolázta Jodyt, a pilóta pedig a tehetségét kidomborítva két futamot is megnyert. A szezon végén a mclarenes Fittipaldi és a ferraris Regazzoni is Scheckter előtte végzett, de a harmadik hely így is elismerésre méltó volt.

Dél-Afrika reménysége további két évet húzott le Tyrrellnél, de az istálló már nem tudta felvenni a versenyt a riválisokkal, és bár egy-egy futamgyőzelem így is becsúszott Scheckternek (1975-ben éppen hazai futamán, a Dél-Afrikai Nagydíjon lett első), előrelépni nem tudott. 1976-ban, amikor a Tyrrell a jellegzetes hatkerekű autót használta, Jody egy újabb vb-harmadik hely után elhagyta az istállót, és az újonc Wolfhoz igazolt, amely egyetlen autót indított csak.

Ez első hallásra őrültségnek tűnt, hiszen a papírforma alapján egy új alakulattól botorság lenne jó eredményeket, nemhogy bajnoki címet várni, de Scheckter rácáfolt mindenkire: minden bizonnyal magát is meglepve három versenyt is megnyert (többek közt rögtön a szezonnyitó Argentin Nagydíjat), a végelszámolásnál egy Ferrari azonban ismét előtte végzett, Niki Lauda lett a bajnok.

A Wolf majdnem csodacsapat lett

Ekkor már Jody is belátta, hogy amennyiben világbajnok akar lenni, a legjobb autóban kell ülnie. Enzo Ferrari 1979-re nagy örömmel le is szerződtette (1978-ban Scheckter még a Wolfnál maradt, amely ekkor már elfoglalta valós helyét a középmezőnyben), és bár az előjelek nem voltak túl jók, mivel a Lotus 1978-ban egyértelműen jobb volt, mint a vörös gárda, végül minden álomszerűen alakult.

A Ferrarival végre sikerült

Scheckter csapattársa a Ferrarinál a szélvészgyors Gilles Villeneuve lett, de a kanadait mégsem volt nehéz megverni, hiszen ő mindig egyetlen körön akart a leggyorsabb lenni, és erre hosszú távon ráfizetett. A bajnoki címért a ferraris duó mellett Jacques Laffite (Ligier) és Alan Jones (Williams) volt még harcban, mindannyiuknak volt egy-egy jó periódusuk, de a legegyenletesebb teljesítményt Jody nyújtotta, és bár az akkor bevezetett ponteldobós rendszer (erről bővebben egyik korábbi írásunkban olvashat) őt sújtotta leginkább, így is világbajnok lett.

Ekkor valószínűleg kevesen gondolták volna, hogy a Ferrarinak 21 esztendőt kell majd várnia az újabb egyéni trófeára. Pedig így történt, a következő serleget egy bizonyos Michael Schumacher szállította Maranellóba 2000-ben.

A Ferrarival elérte a hőn áhított célt

Scheckter címvédőként 1980-ban is emlékezeteset alkotott, csak éppen negatív értelemben, ugyanis botrányosan gyenge szezont futott. Monacóban nem is tudta magát kvalifikálni a versenyre, összesítésben pedig a 19. helyen végzett kettő pontocskájával. Persze a látványos hanyatlás nem elsősorban rajta múlott, hiszen csapata, a Ferrari a konstruktőrök között visszacsúszott az alsóházba, tehát autójára nehezen lehetett volna ráaggatni a versenyképes jelzőt. A dél-afrikaiak egyszem F1-es világbajnoka ekkor úgy döntött, nem kísérti tovább a sorsot, és 30 évesen visszavonult.

A bajnokból biofarmer lett

Forma-1-es világbajnoki címe az üzleti életben is megnyitott előtte néhány ajtót. Az Egyesült Államokban kezdett új életet, biztonságtechnikai céget alapított, amely óriási profitot termelt neki. Miután eladta amerikai vállalkozását, Angliába költözött, és a mai napig jól menő biofarmján (Laverstoke Park Farm) él.

Az autósporttól teljesen azért nem szakadt el, erről elsősorban fiai gondoskodtak, Tomas és Toby is apja nyomdokába lépett. Eredményesség terén azonban jócskán elmaradtak apjuktól, bár Tomas az IndyCar-ban lehúzott néhány szezont és a Jaguar istállóval még a Forma-1-ben is tesztelhetett.


Forma-1-es pályafutása: