Niki Lauda mindig markáns véleménnyel rendelkezik, amit egyenesen a világ tudtára is hoz. Ravasz versenyzőként, racionális tanácsadóként, kőkemény üzletemberként és manapság a Mercedes csapat felügyelőbizottságának elnökeként is ismerhetjük őt. Rutinjának, ravaszságának és olykor könyörtelenségének számos sikert köszönhet – legutóbb például a Mercedesnél kapott ezen tulajdonságai és érdemei (Lewis Hamilton megszerzése, megegyezés Bernie Ecclestone-nal a pénzek elosztásáról) alapján kapott vezető szerepet a csillagos márkánál is.

A háromszoros világbajnok osztrák legenda a Die Presse hasábjain beszélt a róla kialakult képről, pénzhez való viszonyáról, valamint arról, miként tudott már versenyzőként is rávenni dörzsölt csapatfőnöket arra, hogy teljesítsék elsőre talán irracionálisnak tűnő kéréseit.

Lauda szerint bár az emberek úgy ítélik meg, meglehetősen fukar ember, ez korántsem igaz rá. Csupán igyekszik minden tekintetben racionális maradni. „Ez még a versenyzői korszakomból ered – mondja a Die Pressének adott interjújában. – Ha valaki meghív vacsorára, mert akar tőlem valamit, mindig egyértelmű számomra, hogy ő állja a számlát. Ha én kérek valakit arra, hogy tartson velem, természetesen én fizetek. Nagyvonalú ember vagyok. Ha a feleségemnek vagy a gyerekeimnek van valami kívánsága, nincs vita. Az sem érdekel, ha a hitelkártyámat kimeríti az asszony. Éppen az ellentéte vagyok annak, amilyen kép él rólam.”

Lauda ugyanakkor valóban nem szórja a pénzét, mivel alapvetően nem szeret vásárolni. Az egyetlen luxus, amit megengedett magának, magánrepülője. Mint mondja, a pénzhez való ez a ilyetén viszonyulása családi vonás. „A Lauda-dinasztiában nőttem fel, apámnak és nagyapámnak céges autója volt saját sofőrrel. Ő vitt minket iskolába a bátyámmal. Mindig mondtam, hogy álljon meg a sarkon, mert nem akarok sofőrrel megjelenni. Már akkor elég intelligens voltam. Tízévesen megkérdeztem apámtól, mennyit keres. Rám nézett és azt felelte: «A Laudáknál nem szabad ilyesmiről beszélni». Akkor megkérdeztem, egyáltalán mennyi pénze van. Azt mondta: «Ha még egyszer ilyet kérdezel, kapsz egy pofont».”

Az osztrák szerint ez a fajta neveltetés egész életén át elkísérte őt. „Nevetni fognak, de most is csak, a Mercedes Forma–1-es csapatánál betöltött szerepem révén vezetek egy Mercedest. Mindig kis autóra vágytam, egy A-osztályra. A feleségem nem érti ezt” – mondja, hozzátéve, hogy a legújabb AMG S-osztály egyik modellje most annyira megtetszett neki, hogy megrendelt egyet. „64 év elteltével végre kiléptem a neveltetésem árnyékából.”

A szigorú szülőknek köszönhetően Lauda versenyzői karrierje igen nehézkesen indult. Miután a család nem volt hajlandó támogatni rossz szemmel nézett szenvedélyét, maga gyűjtötte össze az induláshoz szükséges 2,5 millió schillinget. „Tudtam, ha valami rosszul megy, végem. De végül hamar visszafizettem” – emlékezett vissza.

„Először odamentem az egyik bankhoz, ami végül visszalépett. Saját magam intéztem mindent, az ügy simán ment, de végül a felügyelőbizottság elé került. Ott pedig bent ült a nagyapám. Megkérdezte, melyik Lauda ez, Niki? És ennyi volt. Később odamentem hozzá, és megkérdeztem, miért szólt bele ebbe. A válasza ez volt: «A te nevednek a lapok gazdasági rovatában a helye».”

Bár nagyapjával ezt követően végleg megszakította a kapcsolatot, ma úgy véli, ezen tapasztalatok nagyban hozzásegítették őt ahhoz, hogy megfelelő szemléletmóddal képes legyen érvényesülni. „Sosem szenvedtem pénzhiányban, de fölösleges dolgokat sosem kaptam. Apám soha nem vett volna nekem egy Porschét a 18. születésnapomra. Két lábbal a talajon jártam, normális maradtam a sok pénz ellenére.”

Lauda a 70-es évek legjobban kereső versenyzőjének számított – akkoriban olyan szintet képviselt, mint Michael Schumacher, vagy manapság Fernando Alonso. Mint mondja, a pénz elsősorban önérzetének volt presztízskérdés. „Manapság 15-, 20-szor ennyit keresnek, de természetesen akkoriban az nagy pénz volt. Mindig érezned kell, hogy milyen értéket képviselsz, mennyit adnának ezért mások.”

Így történhetett meg, hogy amikor Enzo Ferrari szemet vetett a tehetséges versenyzőre, Lauda igen merésznek tűnő követeléssel állt elő a sokak által rettegett olasz csapatalapítónál. „Hárommillió schillinget mondtam neki. Előbb átszámoltatta lírába, majd megkérdezte, hülye vagyok-e, örülnöm kéne, hogy egyáltalán Ferrarit vezethetek, ő semmit sem fog fizetni. Azt mondtam, akkor máshol versenyzem majd. Ezzel nyilvánvalóvá vált számára, hogy okosabb lenne, ha kifizetné a hárommilliót.”

Lauda ugyanakkor elárulta, ha nem is sikerül mindig mindent elérnie, volt már példa arra, hogy még egy a „Commendatorénál” dörzsöltebb csapatfőnököt is térdre kényszerített –Bernie Ecclestone személyében, a Brabhamnél. „A leggonoszabb számomra Bernie volt. A Ferraritól igazolt le. Akkoriban arról kérdezgettem a többi versenyzőt, mennyit keresnek. Ronnie Peterson kétmillió dollárt kapott, én is ennyit akartam. Bernie ekkor azt mondta, teljességgel őrült vagyok. Megsértődött, nem beszélt velem, és kitiltott a Forma–1-ből. Ekkor felhívtam a Parmalat elnökét, aki éppen szerződést akart hosszabbítani vele. Ő tudomására adta Ecclestone-nak, ha nem köt velem szerződést, nem lesz szponzoráció. Akkor Bernie fogcsikorgatva aláírt velem. Később csak annyit mondott: «Nem rossz!». És a történet ezzel le is volt zárva. Egy Bernie-hez hasonló fickó mindig jobban tisztel, ha nem mondasz mindenre igent neki” – ecsetelte Lauda, aki a mai napig jó barátságot ápol a Forma–1 irányítójával.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés