|
A Williams idén visszatérne az élmezőnybe
Áron 2011.02.25. 18:07

Sam Michael szerint az eddigi tesztek során mutatott forma alapján úgy tűnik, hogy a Williamsnek idén végre versenyképes autója van, amivel jó eredményeket érhetnek el, ha képesek lesznek megfelelő ütemben és hatékonysággal végezni a fejlesztéseket. A grove-i alakulat technikai igazgatója nem zárja ki annak lehetőségét, hogy a gárda 2012-ben áttér a lendkerekes KERS (kinetikus energia-visszanyerő rendszer) használatára.
A kilencszeres konstruktőri világbajnok istállóra mindenképpen ráférne a siker, hiszen legutóbbi győzelmüket a 2004-es Brazil Nagydíjon aratták Juan Pablo Montoya révén.
"Azt hiszem, az eddigi tesztek megmutatták, hogy nagyon versenyképes autónk van, és ha sikerül olyan gyorsan fejleszteni, ahogy reméljük, jó évünk lesz"- bizakodott Sam Michael a Williams FW33-as kódjelű autójának végleges festését bemutató eseményt követően.
Az ausztrál szakember a bíztató teszteredmények ellenére óvatos, hiszen a téli felkészülés során mutatott jó forma nem minden esetben mutatkozik meg a versenyhétvégéken. "Ha valaki most erősnek tűnik, nem biztos, hogy az lesz Melbourne-ben, Malajziában vagy Sanghajban is, mert a fejlődés mértéke óriási. Ez a szabályok nagymértékű változásának velejárója"- tette hozzá az Autosport által idézett Michael.
A többi csapatról szólva elmondta, hiába áll rendelkezésükre számos fénykép a vetélytársak autóiról, és hiába ismerik azok aerodinamikai platformját, legfeljebb találgatni tudnak az erőviszonyokról.
A sikeres szereplésben minden bizonnyal komoly része lesz a KERS hatékony működésének. A Williams 2009-ben a többi csapattól eltérően nem elektronikus, hanem mechanikus rendszert fejlesztett ki, amit azonban eddig nem vetettek be élesben. Michael szerint erre idén sem fog sor kerülni, de 2012-ben már mindenképpen a mechanikus megoldást fogják használni.
"Jelenleg akkumulátoros rendszer van az autóban. Fontolóra vettük, hogy a lendkerekes változattal kezdjünk idén, közel is voltunk hozzá, de sajnos elhelyezési problémák miatt lemondtunk arról, hogy idén azzal álljunk rajthoz. Ennek ellenére nem zártuk ki, hogy év közben valamikor kipróbáljuk. Nem valószínű, hogy ez idén lesz, de 2012-ben már mindenképp szeretnénk használni a lendkerekes rendszert"- fogalmazott Sam Michael, a Williams technikai igazgatója.
|