| : Webber és Hamilton is megverte a német időmérőn Vettelt |
Webber és Hamilton is megverte a német időmérőn Vettelt
Áron 2011.07.24. 06:39

A Német Nagydíj időmérő edzésének utolsó etapjában végig Mark Webber volt a leggyorsabb, így a Red Bull Racing ausztrál pilótája megszerezte a pole pozíciót a Nürburgringen. A hazai versenyére készülő vb-címvédőt, Sebastian Vettelt csapattársán kívül a mclarenes Lewis Hamilton is megelőzte. A két héttel ezelőtti Brit Nagydíj győztese, Fernando Alonso a negyedik helyről rajtolhat a Ferrarival.
A Nürburgringen az időmérő edzés is száraz pályán rajtolt, és bár az égbolt továbbra is borongós volt, eső nem esett. A levegő 14 fokos volt délután két órakor, az aszfalt pedig 22 fokig melegedett fel.
Első etap (Q1)
Mivel az aszfalt száraz volt, így különösen nagy meglepetésre nem volt kilátás az első etapban. Az élcsapatok kemény gumival futották első köreiket, a McLaren, a Ferrari és a Red Bull versenyzői így is megszerezték az első hat helyet az első próbálkozások után.
A többi csapat versenyzői szokás szerint már első nekifutásra a lágyabb - vagyis gyorsabb - gumikkal próbálkoztak. A hajrában így több középcsapat versenyzője is felzárkózott az élmezőnybe, így a két Mercedes és a ferraris Felipe Massa sem kockáztathatott, és ők is a lágy abroncsokkal biztosították továbbjutásukat.
A szokásos hat kieső mellett ezúttal a Sauber istálló vesztette el egyik versenyzőjét, Kobajasi Kamui már az első húsz perc végén búcsúzott. A japán pilóta utolsó köre végén rontott is, valószínűleg ez is a kieséshez vezetett, de a csapat taktikája sem volt az igazi: mindössze egy próbálkozásra hajtottak ki, mert csak egy szett lágy gumit akartak elhasználni, ez azonban most nem volt kifizetődő.
Kobajasi volt az első etap vesztese a Nürburgringen
A Kobajasi mögötti három rajtsort a Team Lotus, a Virgin és a Hispania pilótái foglalják el. Heikki Kovalainen volt közülük a leggyorsabb, de jól jelzi a lemaradásuk mértékét, hogy a finn így is kis híján két másodperccel volt lassabb, mint Kobajasi. Kovalainen alkalmi csapattársa, Karun Chandhok a virgines Timo Glocktól is kikapott. Az utolsó sorba a HRT-k kvalifikálták magukat, és bár Vitantonio Liuzzi megelőzte újonc csapattársát, Daniel Ricciardót (mindössze 26 ezredmásodperc volt köztük a különbség), a váltócsere miatt kapott rajtbüntetése miatt ő indul majd az utolsó helyről vasárnap.
|
|
Pilóta |
Csapat |
Köridő |
Hátrány |
Kör |
|
1 |
Felipe Massa |
Ferrari |
1:31.826 |
- |
9 |
|
2 |
Adrian Sutil |
Force India |
1:32.286 |
+0:00.460 |
9 |
|
3 |
Nick Heidfeld |
Lotus Renault |
1:32.505 |
+0:00.679 |
10 |
|
4 |
Michael Schumacher |
Mercedes GP |
1:32.603 |
+0:00.777 |
8 |
|
5 |
Paul di Resta |
Force India |
1:32.651 |
+0:00.825 |
9 |
|
6 |
Nico Rosberg |
Mercedes GP |
1:32.785 |
+0:00.959 |
10 |
|
7 |
Fernando Alonso |
Ferrari |
1:32.916 |
+0:01.090 |
6 |
|
8 |
Lewis Hamilton |
McLaren-Mercedes |
1:32.934 |
+0:01.108 |
6 |
|
9 |
Sebastian Vettel |
Red Bull Racing |
1:32.973 |
+0:01.147 |
7 |
|
10 |
Pastor Maldonado |
Williams |
1:33.003 |
+0:01.177 |
9 |
|
11 |
Mark Webber |
Red Bull Racing |
1:33.096 |
+0:01.270 |
7 |
|
12 |
Vitalij Petrov |
Lotus Renault |
1:33.187 |
+0:01.361 |
3 |
|
13 |
Jenson Button |
McLaren-Mercedes |
1:33.224 |
+0:01.398 |
6 |
|
14 |
Sergio Perez |
Sauber |
1:33.295 |
+0:01.469 |
5 |
|
15 |
Sébastien Buemi |
Toro Rosso |
1:33.635 |
+0:01.809 |
8 |
|
16 |
Jaime Alguersuari |
Toro Rosso |
1:33.658 |
+0:01.832 |
8 |
|
17 |
Rubens Barrichello |
Williams |
1:33.664 |
+0:01.838 |
10 |
|
|
Kiesők |
|
18 |
Kobajasi Kamui |
Sauber |
1:33.786 |
+0:01.960 |
5 |
|
19 |
Heikki Kovalainen |
Team Lotus |
1:35.599 |
+0:03.773 |
9 |
|
20 |
Timo Glock |
Virgin |
1:36.400 |
+0:04.574 |
12 |
|
21 |
Karun Chandhok |
Nincs |
1:36.422 |
+0:04.596 |
11 |
|
22 |
Jerome D'Ambrosio |
Virgin |
1:36.641 |
+0:04.815 |
12 |
|
23 |
Vitantonio Liuzzi |
Hispania Racing |
1:37.011 |
+0:05.185 |
11 |
|
24 |
Daniel Ricciardo |
Hispania Racing |
1:37.036 |
+0:05.210 |
11 |
|
|
107%-os határ: 1:38.253 |
Második etap (Q2)
A középső, negyedórás etapban senki sem kockáztatott, kivétel nélkül mindenki kétszer hajtott pályára, és már rögtön a lágy gumikkal. A McLaren-Red Bull-Ferrari trió továbbjutása végig biztos volt, a két Mercedesnek viszont kapaszkodnia kellett, hogy hazai pályán ne essen meg velük az a szégyen, hogy nem kerülnek be a top10-be. Ezt végül sikerült elkerülnie Nico Rosbergnek és Michael Schumachernek is, rajtuk kívül Adrian Sutil (Force India) és Vitalij Petrov (Lotus Renault) is biztosította helyét a Q3-ban.
Schumacher kicentizte a továbbjutást a Q2-ben
A kiesők közül a másik Lotus Renault-val Nick Heidfeld volt a leggyorsabb, mellőle a Force Indiával Paul di Resta, a mögötte lévő sorból a két Williams rajtol majd. A középső etapban a sauberes Sergio Perez megverte a két Toro Rossót.
A Q2-t Lewis Hamilton nyerte, ami némiképp meglepő, hiszen a McLaren nem igazán villogott a pénteki napon és a szombat délelőtti szabadedzésen sem. Ez előrevetítette, hogy a Ferrari mellett a McLaren is veszélyes lehet az eddig az idei összes pole pozíciót besöprő Red Bullra.
|
|
Pilóta |
Csapat |
Köridő |
Hátrány |
Kör |
|
1 |
Lewis Hamilton |
McLaren-Mercedes |
1:30.998 |
- |
3 |
|
2 |
Sebastian Vettel |
Red Bull Racing |
1:31.017 |
+0:00.019 |
3 |
|
3 |
Fernando Alonso |
Ferrari |
1:31.150 |
+0:00.152 |
4 |
|
4 |
Mark Webber |
Red Bull Racing |
1:31.311 |
+0:00.313 |
5 |
|
5 |
Nico Rosberg |
Mercedes GP |
1:31.343 |
+0:00.345 |
8 |
|
6 |
Jenson Button |
McLaren-Mercedes |
1:31.532 |
+0:00.534 |
3 |
|
7 |
Felipe Massa |
Ferrari |
1:31.582 |
+0:00.584 |
4 |
|
8 |
Adrian Sutil |
Force India |
1:31.809 |
+0:00.811 |
6 |
|
9 |
Vitalij Petrov |
Lotus Renault |
1:31.985 |
+0:00.987 |
7 |
|
10 |
Michael Schumacher |
Mercedes GP |
1:32.180 |
+0:01.182 |
6 |
|
|
Kiesők |
|
11 |
Nick Heidfeld |
Lotus Renault |
1:32.215 |
+0:01.217 |
6 |
|
12 |
Paul di Resta |
Force India |
1:32.560 |
+0:01.562 |
6 |
|
13 |
Pastor Maldonado |
Williams |
1:32.635 |
+0:01.637 |
4 |
|
14 |
Rubens Barrichello |
Williams |
1:33.043 |
+0:02.045 |
8 |
|
15 |
Sergio Perez |
Sauber |
1:33.176 |
+0:02.178 |
9 |
|
16 |
Sébastien Buemi |
Toro Rosso |
1:33.548 |
+0:02.550 |
3 |
|
17 |
Jaime Alguersuari |
Toro Rosso |
1:33.698 |
+0:02.700 |
3 |
Harmadik etap (Q3)
Az utolsó tízperces etapban az első gyorskörök alapján a Red Bullé volt az első rajtsor, Hamilton és Alonso sem jelentett rájuk veszélyt. Utolsó gyorskörén az addig élen álló Webber tovább javított idején, amire nagy szükség is volt, mert Hamilton is javított, és beférkőzött a két Red Bull közé. A hazai pályán szereplő Sebastian Vettel harmadik lett, ami számára az idei legrosszabb rajthelyezést jelenti.
A szabadedzéseken remeklő Fernando Alonso csak a negyedik rajtkockát csípte el, ám innen rajtolva is jó versenyt futhat. Csapattársa, Felipe Massa az ötödik rajtpozícióban zárta a szombati napot, kettejük közt közel fél másodperc volt a különbség.
A Mercedes GP pilótái a csapat és saját hazai futamukon a 6. és a 10. pozícióból rajtolhatnak majd, és figyelembe véve, hogy az első körben ők általában több pozíciót is javítani szoktak, rájuk is figyelni kell majd a rajtnál. Rosberg és Schumacher közé Sutil és Petrov sorakozik majd fel a rajtrácson.
Az idei tizedik futamon sem szakadt meg a Red Bull sorozata, Vettel hét pole pozíciója mellé Webber a Nürburgringen most megszerezte saját maga harmadik rajtelsőségét. Az ausztrál remek formában van, két hete is a pole-ból rajtolt, igaz, akkor már a start után elvesztette vezető helyét.
A Német Nagydíj vasárnap 14 órakor rajtol.
|
|
Pilóta |
Csapat |
Köridő |
Hátrány |
Kör |
|
1 |
Mark Webber |
Red Bull Racing |
1:30.079 |
- |
6 |
|
2 |
Lewis Hamilton |
McLaren-Mercedes |
1:30.134 |
+0:00.055 |
6 |
|
3 |
Sebastian Vettel |
Red Bull Racing |
1:30.216 |
+0:00.137 |
6 |
|
4 |
Fernando Alonso |
Ferrari |
1:30.442 |
+0:00.363 |
6 |
|
5 |
Felipe Massa |
Ferrari |
1:30.910 |
+0:00.831 |
6 |
|
6 |
Nico Rosberg |
Mercedes GP |
1:31.263 |
+0:01.184 |
4 |
|
7 |
Jenson Button |
McLaren-Mercedes |
1:31.288 |
+0:01.209 |
5 |
|
8 |
Adrian Sutil |
Force India |
1:32.010 |
+0:01.931 |
3 |
|
9 |
Vitalij Petrov |
Lotus Renault |
1:32.187 |
+0:02.108 |
6 |
|
10 |
Michael Schumacher |
Mercedes GP |
1:32.482 |
+0:02.403 |
4 |
2011-es Német Nagydíj, rajtfelállás
Sébastien Buemi kvalifikációs eredményét utólag törölték szabálytalan összetételű üzemanyag-használat miatt, a 16. rajtkockából az utolsóba került.
|
1.
s
o
r
|
1.
Mark Webber
Red Bull Racing
1:30.079
|
2.
Lewis Hamilton
McLaren-Mercedes
1:30.134
|
|
2.
s
o
r
|
3.
Sebastian Vettel
Red Bull Racing
1:30.216
|
4.
Fernando Alonso
Ferrari
1:30.442
|
|
3.
s
o
r
|
5.
Felipe Massa
Ferrari
1:30.910
|
6.
Nico Rosberg
Mercedes GP
1:31.263
|
|
4.
s
o
r
|
7.
Jenson Button
McLaren-Mercedes
1:31.288
|
8.
Adrian Sutil
Force India
1:32.010
|
|
5.
s
o
r
|
9.
Vitalij Petrov
Lotus Renault
1:32.187
|
10.
Michael Schumacher
Mercedes GP
1:32.482
|
|
6.
s
o
r
|
11.
Nick Heidfeld
Lotus Renault
1:32.215
|
12.
Paul di Resta
Force India
1:32.560
|
|
7.
s
o
r
|
13.
Pastor Maldonado
Williams
1:32.635
|
14.
Rubens Barrichello
Williams
1:33.043
|
|
8.
s
o
r
|
15.
Sergio Perez
Sauber
1:33.176
|
16.
Jaime Alguersuari
Toro Rosso
1:33.698
|
|
9.
s
o
r
|
17.
Kobajasi Kamui
Sauber
1:33.786
|
18.
Heikki Kovalainen
Team Lotus
1:35.599
|
|
10.
s
o
r
|
19.
Timo Glock
Virgin
1:36.400
|
20.
Karun Chandhok
Nincs
1:36.422
|
|
11.
s
o
r
|
21.
Jerome D'Ambrosio
Virgin
1:36.641
|
22.
Daniel Ricciardo
Hispania Racing
1:37.036
|
|
12.
s
o
r
|
23.
Vitantonio Liuzzi
Hispania Racing
1:37.011 (váltócsere miatt + 5 hely)
|
24.
Sébastien Buemi
Toro Rosso
1:33.548 (16. helyről hátrasorolva)
|
|