A pole pozícióból induló Nico Rosberg nyerte a Forma-1-es Mexikói Nagydíjat. A Mercedes versenyzője mellett a már világbajnok Lewis Hamilton, valamint Valtteri Bottas állhatott dobogóra.
Max Verstappen kezdett a leggyorsabban a Mexikói Nagydíj első szabadedzésén, mögötte Daniil Kvyat végzett a Red Bull-lal, a harmadik helyen pedig Kimi Räikkönen zárt a Ferrarival.
A Ferrari versenyzője, Sebastian Vettel nyerte a rendkívül izgalmasra sikeredett 30. Magyar Nagydíjat. A német mögött Daniil Kvyat és Daniel Ricciardo zárt, a Mercedesek kiábrándító futamon vannak túl.
Hajnali 2 óra 45 perckor érkezett a hír. Miközben Európa az igazak álmát aludta, s készült a az újabb, F1 nélküli hétvégére, ő szép csendben, az éj leple alatt távozott közülünk. Mert a jövő számára már nem létezett.
Kilenc hónappal súlyos balesete után múlt éjszaka elhunyt Jules Bianchi, a Marussia Forma-1-es csapatának korábbi versenyzője – jelentette be a francia pilóta családja nemrég.
Különösebb izgalmak nélkül dőlt el a világbajnoki csata az Abu Dhabi Nagydíjat megnyerő Hamilton javára, akire a rosszul rajtoló, majd műszaki problémával küzdő Rosberg nem jelentett veszélyt.
Rosberg a pole pozícióval életben tartotta a reményt
Áron
2014.11.22. 17:30
A vb-pontverseny 2. helyezettje szerezte meg a pole pozíciót Abu Dhabiban, majdnem négy tizedmásodpercet vert Hamiltonra, akinek ezzel együtt is jobbak az esélyei a végső győzelemre. A 2. sorból Bottas és Massa rajtol.
Rosberg a hétvége eddig leggyorsabb körét futotta a harmadik szabadedzésen Abu-Dhabiban, majd’ 4 tizedet vert Hamiltonra. Massa lett a harmadik az időmérő előtt.
Már nem tartják mesterséges kómában Jules Bianchit, akinek állapota az utóbbi időben stabilizálódott annyira, hogy múlt éjjel haza tudták szállítani Franciaországba. A fiatal versenyző továbbra sincs eszméleténél.
Hivatalos: Jövőre Vettel lesz Räikkönen csapattársa
Áron
2014.11.22. 10:51
A Ferrari Forma-1-es csapata csütörtökön, Abu Dhabiban hivatalosan is megerősítette, 2015-ben a Sebastian Vettel – Kimi Räikkönen párossal vág neki a világbajnokság küzdelmeinek.
A Ferrari Forma-1-es csapata csütörtökön, Abu Dhabiban hivatalosan is megerősítette, Fernando Alonso a szezon zárultával távozik az alakulattól. Vettel bejelentésével egyelőre még kivár az olasz istálló.
Hamilton a leggyorsabb, Alonso alatt megállt a Ferrari
Áron
2014.11.22. 10:43
Lewis Hamilton, a világbajnoki tabella éllovasa volt a leggyorsabb az Abu Dhabi Nagydíj pénteki második szabadedzésén is. A britet csapattársa, Nico Rosberg követte a második helyen.
Óriási fölényt élvezhettek az Abu Dhabi Nagydíj pénteki első szabadedzésén a Mercedes versenyzői. A két bajnokesélyes közül Lewis Hamilton volt a jobb, bő 1 tizedmásodpercet adott Nico Rosbergnek.
Schumacher nyárra talán tolókocsiba ülhet (BULVÁR HÍR!)
Áron
2014.11.05. 13:04
A Genfi-tó partján lévő kastélyban éjjel-nappal 15 fős csapat dolgozik azon, hogy a hétszeres világbajnok újra beszélni, járni tudjon. Mindez rengetegbe kerül.